Nyári nagytakarítás Szigetben
A hulladékudvari kitelepülés a rendőrség és a városrendészet kiemelt biztosítása mellett zajlik.
A hulladékudvari kitelepülés a rendőrség és a városrendészet kiemelt biztosítása mellett zajlik.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Dr. Szalay Gyula professor emeritusra, a győri egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának nemrégiben elhunyt első dékánjára, az intézmény volt oktatási rektorhelyettesére, a győri jogászképzés alapító személyiségére emlékeztek egykori és mai oktató kollégái, munkatársai, pályatársai, hallgatói, barátai és tisztelői kedden. Tiszteletére a résztvevők emlékfát ültettek a jogi kar épületének udvarán.
A bíróságnál, a Munkácsy utca és a Szent István út kereszteződésében támadtak rá az egyenruhásra.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
Jövő hétfő éjfélig meghosszabbítja a hétfő óta tartó, eredetileg csütörtök éjfélig elrendelt legmagasabb fokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos.
Gálicz Péter bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében csütörtökön a Lupa-tavon rendezett világbajnokságon.
Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.
Az ismert győri énekest összesen 21 bűncselekménnyel és több mint 320 millió forintos károkozással vádolják.