Szerző: Sándor Szigeti
Hirdetés
MTI 2022.06.07.

Magyar elnököt választott az ENSZ közgyűlése

Egy magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban.

Németh Boglárka 2022.06.07.

Bűnmegelőzési nap időseknek

Biztonságosan az ÚJ-városrészben” címmel tartott programot az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény a Bercsényi ligetben kedden. Az esemény Győr-Újváros szociális városrehabilitációjához kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő komplex programjának része, mely során a város nyugdíjasklubjai vehettek részt a rendőrség és a katasztrófavédelem bűnmegelőzési tanácsadásain. A parkban standokat állítottak fel, ahol az idősek teszteket tölthettek ki, előadásokon vehettek részt, mindezt a közösségükkel együtt.

Németh Bolgárka 2022.06.03.

Program hátrányos helyzetű fiataloknak

Programot indított a hátrányos helyzetű fiatalok felkarolásának érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-Főkapitányság. Az „Élet-cél” elnevezésű projekt célja, hogy a fiatalok értelmet találjanak és saját maguk is tegyenek azért, hogy sikeres felnőttekké váljanak

MTI 2022.06.03.

Ambros Martín: ez a legfontosabb trófea a szezonban

Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője hangsúlyozta, a Bajnokok Ligája-trófea a legfontosabb a szezonban, és jelezte, csapata készen áll a hétvégi, budapesti négyes döntőre.

Németh Boglárka 2022.06.03.

Díjazták a Gyermeknap legjobbjait a rendőrök

Nagy volt a nyüzsgés a hétvégi városi gyermeknapon, kreatívkodhattak, kosárban hintázhattak, de zenés produkcióval is szórakoztatták a kicsiket és a nagyobbakat. Erre az eseményre a rendőrség is készült egy játékos totóval, melyen a legjobban teljesítők péntek reggel jutalomban részesültek.

Hirdetés