Szerző: Sándor Szigeti
Hirdetés
Nagy Roland 2021.07.04.

Győrből a paralimpiára

Népes csapat képviseli a magyar asztaliteniszsportot a paralimpiai játékokon augusztus végén, ugyanis hat egyéni és két csapatkvótát szerzett a válogatott. Győriként két versenyző, Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia, valamint a szövetségi kapitány Vígh Zsolt lesz ott Tokióban.

mti 2021.07.04.

Hivatalos: Budapesten mutat be szentmisét Ferenc pápa

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

mti 2021.07.04.

Csetény lovasa nyerte az Iváni Vágtát

Csetény lovasa, Vörös József nyerte meg az Iváni Vágtát szombaton Marina nevű, hatvan százalékban telivér génekkel rendelkező lovával.

Szigethy Teodóra 2021.07.04.

A kisgyermekkori barátságok természete

„Nem én voltam, hanem a Dudi, ő mondta, hogy szabjam szét a papírokat, mert jó móka” – mondta a négyéves Eszter, miután anyukája rajtakapta, hogy a kislány egy tépett papírkupacon ül. Dudi egy elképzelt kis barát, akinek Eszter gyakran megterít a játékkonyhában, s akivel gyakran követnek el huncutságokat. Udvardi-Vörös Zsófia gyermekpszichológussal a gyermekbarátságokról, azok fejlődéséről beszélgettünk.

Hirdetés