Szerző: Sándor Szigeti
Hirdetés
Földvári Gabriella 2021.05.06.

Gönyű, a Humanitárius település

A Magyar Vöröskereszt által 2007-ben alapított címet első alkalommal érdemelte ki Gönyű. A "Humanitárius település" díj a szervezet eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan részvevő közösségek elismerése.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.06.

Az árvízi védekezést gyakorolták

Az árvízi védekezést gyakorolták csütörtök reggel a belvárosban. A Győr-Szol szakemberei egy mobil kaput építettek be a Móricz Zsigmond alsó rakpart-Újkapu utca kereszteződésénél. Komolyabb árhullám csak 6-7 évente veszélyezteti a várost, azért a szolgáltató évente, árvízvédelmi gyakorlatot tart, hogy felkészülten várják az esetleges havária helyzetet.

Németh Boglárka 2021.05.05.

Megáldották a megújult ravatalozót Nyalkán

Megáldották, majd felavatták a megújult ravatalozó épületét Nyalkán. A Magyar Falu Program keretében 28 millió forintos állami támogatással és a helyiek felajánlásaival újult meg az épület, amelynek ma tartották a hivatalos átadóját. A Dimény Gábor tervei alapján készült épületet Hortobágyi T. Cirill Főapát szentelte meg.

Ficsór Dávid 2021.05.05.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Füvészkert

A Győri Tulipános Iskola alsó tagozatosai kedden és szerdán a Szitásdombi Füvészkertben jártak. Dr. Ferenczi Zoltán, a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület elnöke és Morvay László a szervezet tagja vezette körbe a fiatalokat.

Győr+ 2021.05.05.

Elmarad a Györkőcfesztivál

A tavalyi év után idén sem rendezik meg a népszerű eseményt - közölték ma a szervezők.

Nagy Roland 2021.05.05.

Hannich Péter lesz az ETO sportigazgatója

Június elsejétől a klub nyolcvanas évekbeli aranycsapatának legendás játékosa Hannich Péter lesz az ETO FC Győr sportigazgatója. A rövidesen befejeződő idényben a tabella középmezőnyében állandósította helyét a zöld-fehér együttes, távol a feljutást érő pozícióktól. A következő szezonnak ennél sokkal komolyabb célokkal és ütőképesebb játékosállománnyal vágna neki az ETO, a keret kialakítása lesz Hannich Péter egyik legfontosabb feladata.

mti 2021.05.05.

38 templom újul meg a Rábaközben és Sokoróalján

A Rábaközben és Sokoróalján 38 templom újulhat meg a magyar templomfelújítási program részeként 563 millió forintból - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentmiklóson.

Hirdetés