Szerző: Sándor Szigeti
Hirdetés
mti 2020.10.22.

Halasztást kapnak a taxisok

Meghosszabbodik taxisokra vonatkozó személygépjármű-csere határideje - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

Szigeti Sándor 2020.10.22.

E-sport és mozgás: remekül megfér együtt a kettő!

Egészen különleges helyszíne Győrnek a szeptember elején útjára indult Zoon Születésnapi és Fejlesztő Központ a Puskás Tivadar utcai Vital Centerben. A tabletek és számítógép monitorok előtt felnövő generáció számára hozzák el a mozgás örömét, ahová ráadásul nem csak a gyerekeket, hanem az újdonságokra nyitott szülőket, sőt, nagyszülőket is várják.

mti 2020.10.21.

Gyirmóti siker Szegeden

A Gyirmót FC Győr egygólos győzelmet aratott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén, sikerével pedig a tabellán feljött a harmadik helyre.

mti 2020.10.21.

Komoly szigorításokon gondolkoznak a szlovákok

Tovább romlik a járványhelyzet Szlovákiában, kedden 2202 koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumokban, ami az eddigi legmagasabb napi szám. Az elvégzett 13 800 teszt is megközelítette az eddigi tesztelési rekordot - közölte az egészségügyi információk nemzeti központja szerdán.

Sándor Szigeti 2020.10.21.

Használhatók az elektromos töltők

A belvárosban, az Árpád parkolóházban valamint a győri vásárcsarnoknál található parkolóházban az elektromosautó-töltők díjfizetéses rendszerűvé átépítése befejeződött.

Papp Zsolt 2020.10.21.

Számítógépekkel segítik a fiatalokat

„Gépírást tanulok, de azért mesét is nézek majd rajta!” – mondta az egyik megajándékozott a huszonegy mozgásában korlátozott gyermek közül, akiknek a tanulását segítik majd a számítógép adományok.

Hirdetés