Kézilabda Eb – Az A csoportban szerepel a magyar válogatott
Az európai szövetség hétfői sajtóközleménye szerint a nemzeti csapat a második kalapba került a csoportkör sorsolása előtt, amelyre jövő csütörtökön 18 órától kerül sor Bécsben.
Az európai szövetség hétfői sajtóközleménye szerint a nemzeti csapat a második kalapba került a csoportkör sorsolása előtt, amelyre jövő csütörtökön 18 órától kerül sor Bécsben.
A napokban több súlyos baleset is történt, ami felveti azt a kérdést, hogy az egyébként magukat rutinosnak gondoló autóvezetők, hogy tudnak olyan alapvető vezetéstechnikai hibát elkövetni, ami balesetekhez vezethet.
Április 19-én folytatódik a Kisalföld Kultúrájáért Egyesület táncházsorozata.
Kedden este fél hétkor a Győri Jégsport Központban megkezdődik a másodosztályú jégkorong bajnokság döntője. Az ETO a jászberényi Lehel HC-vel küzd meg az aranyért!
A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen kilenc ember sérült meg Győr-Moson-Sopronban.
Győr amerikai bombázásának 80. évfordulójára emlékezve kerekasztal-beszélgetéssel rendeznek április 12-én a MCC Győri Képzési Központjában.
„Ez konkrétan nyár, lehetne kicsit kevésbé bolondos és meleg az április" - fogalmaztak az adatokat közlő HungaroMet bejegyzésében.
A szerb elnök szombaton beszélt arról, hogy a legsúlyosabb esetekben ismét be lehetne vezetni az országban a halálbüntetést.
Az utasok a Helikon InterRégióval (19297) utazhatnak tovább. Győrig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
Bár a tó hőmérséklete még a legmelegebb pontján is csak 18 fokos, Csopakon többen úgy gondolták, itt az ideje megkezdeni a szezont!