Újabb egy évre írtak alá megállapodást
Továbbra is a Graboplast Zrt. marad a Győri Vízisport Egyesület (GYVSE) Kajak-Kenu Szakosztályának névadó szponzora. Az erről szóló megállapodást ma írták alá az együttműködő felek a Győri Vízitelepen.
Továbbra is a Graboplast Zrt. marad a Győri Vízisport Egyesület (GYVSE) Kajak-Kenu Szakosztályának névadó szponzora. Az erről szóló megállapodást ma írták alá az együttműködő felek a Győri Vízitelepen.
Kisebb tűz volt Budapesten, az Operaház tetején - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Június 22-étől folytatódnak a tárgyalások a Győri Törvényszéken, valamint az illetékessége alá tartozó járásbíróságokon. Az időpontok kitűzése már megkezdődött. A járványügyi helyzet miatt változik például az ügyfélfogadás rendje, az iratokba való betekintés módja, a törvénykezési épületekbe belépni pedig csak indokolt esetben lehet.
Elkészült a Rába folyón a magyar és osztrák szakemberek által kiépített árvízi figyelmeztető és előrejelző rendszer - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
A KISOSZ és a Győri Egyházmegyei Karitász a koronavírus-járvány hatására kezdett együttműködésbe, melynek keretében önkéntes kerékpárosok hordanak meleg ételt a karanténban elzárva élő embertársainknak.
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.
A Széchenyi István Egyetemet választani lehetőséget, kihívást és büszkeséget jelent – ezt mutatja be a kampusz izgalmas sorozata, amelyben egyetemi polgárok mondják el, miért szeretnek az intézményben tanulni és/vagy dolgozni.
Az operatív törzs keddi online tájékoztatóján az országos tiszti főorvos elmondta: az elhunytak alacsony száma, négy százaléka nem szenvedett semmilyen alapbetegségben a jelenlegi kutatások szerint.
Új megbízatást kapott Vincze Ottó. Szijjártó Péter külügyminiszter a barcelonai magyar örökség feldolgozásával és ápolásával bízta meg az egykori válogatott labdarúgót.
A koronavírus járvány okozta gazdasági visszaesés nagymértékben érinti az autóipart. A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. mintegy 180 fős csoportos létszámleépítést tervez július végéig.