A fellendülésben bíznak
A VOSZ, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr –Moson-Sopron vármegyei szervezete szerda délelőtt tartotta éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát Győrben.
A VOSZ, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr –Moson-Sopron vármegyei szervezete szerda délelőtt tartotta éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát Győrben.
Olimpiai bajnokok látogattak a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjába. Kőbán Rita a kajak, és Nagy Tímea a vívás királynője egy jó hangulatú, telt házas rendezvényen beszéltek életútjukról, sportolói karrierjükről, magánéletükről.
Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezik az asztaliteniszezők 3,5 millió forint összdíjazású országos bajnokságát, amelyen a válogatott tagjai is asztalhoz állnak.
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség. A tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is.
Első alkalommal szerveznek a tavaszi szünetben kenus tábort a Győri Vízitelepen, hogy mozgással és jó levegőn tölthessék a szünidőt a fiatalok.
Fölényes sikert aratott az Alba Fehérvár vendégeként a Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB I keddi játéknapján.
A könnyedebb hangvételű beszélgetés során Győr alpolgármestere felelevenítette jogászi pályájának kezdetét. A magazin második felében arra is fény derült, magánemberként, feleségként, nagymamaként hogyan éli mindennapjait a városvezető.
Akadálypálya és súlyhúzás vár többek között azokra a bátor jelentkezőkre, akik rotációs kapájukkal részt vesznek az I. Enesei Robikapa Találkozón és Versenyen. A családosoknak is programokkal készülnek a szervezők.
Május 4-én, Szent Flórián napján első alkalommal várja az érdeklődőket nyílt napra a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Győrben is kiemelt szerepet kap a magyar haderőfejlesztés, mivel a városunkban lévő rakétaezred felszerelését folyamatosan korszerűsítik.