Felborult egy autó Tét és Koroncó között
Baleset történt a 8418-as út 9-es és 10-es kilométerszelvénye között.
Baleset történt a 8418-as út 9-es és 10-es kilométerszelvénye között.
Ingyenes szuperkoncertekkel ünnepli tízéves évfordulóját az Audi Aréna Győr. Csütörtökön az Edda, pénteken pedig a Kowalsky meg a Vega játszott teltház előtt.
A lakossági igények felmérése során merült fel a strandröplabda-pálya megvalósításának gondolata Gyirmóton. A Zúgó park a városrész dinamikus ütemben fejlődő találkozási pontja, itt kapott helyet az új, a szabványoknak megfelelő játékterület.
Gyermekeknek szóló ügyességi kihívásokkal és kézilabda-mérkőzésekkel érkezett Győrbe a ZoNa Alapítvány I. Jótékonysági Kézilabda Gálája. A hivatásos kötelékben dolgozók félárván, vagy árván maradt gyermekeit patronáló egyesület meglepetéseket is tartogatott: a kézilabda csillagait léptette pályára.
Hegedüs Péter Bulvár Anno című sorozatában nem szokványos módon mutatja be Győr történelmi személyiségeit és eseményeit. A negyedik részben Lukács Sándorról olvashatnak.
Négy gépkocsi szenvedett ráfutásos balesetet Nyúlon, a Szabadság utca és a Kossuth Lajos utca sarkán.
Rendhagyó testnevelés órán vettek részt a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola negyedikesei: Fóris Norbert, az önkormányzat esélyegyenlőségi biztosa látogatott el hozzájuk, és vezette be őket a csörgőlabda rejtelmeibe.
A Gyárvárosi Általános Iskola énekkarának zenés és prózai programjával indult a Kitaibel Pál Környezetvédelmi emlékérem-díjak átadóünnepsége. Az eseményen jutalmazták azokat, akik szakmájukban kiemelkedően teljesítenek úgy, hogy ezzel párhuzamosan a környezetvédelmet is kiemelt feladatként kezelik.
A Rába ETO Győr SE fiatal versenyzői több szakágban is remekeltek.
A győri Szigethy Attila út 78. szám mögötti szervizúton történt az a baleset, amelyben kerékpárosok ütköztek. A május 29-én, délután történt eseményben a vétlen fél megsérült, a rendőrség keresi a másik biciklist.