Verőcei tragédia: megtalálták a negyedik áldozatot
Kisgéphajó ütközött vasárnap szállodahajóval a Dunán Verőcénél. A baleset áldozatai után folyik a kutatás – csütörtökön megtalálták a negyedik áldozatot.
Kisgéphajó ütközött vasárnap szállodahajóval a Dunán Verőcénél. A baleset áldozatai után folyik a kutatás – csütörtökön megtalálták a negyedik áldozatot.
Óriási sikert hozott a Tradíció és innováció című program, Bartók Béla Divertimentóját és Beethoven műveit ünnepelte a győri, a veszprémi és a soproni közönség a győri Hontvári Gábor energikus és lendületes vezényletével.
Komplex pályaorientációs és tehetséggondozó programot valósít meg a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara. A 2023 szeptemberében indult projekt célja, hogy elsősorban a lányok körében növekedjen a műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai (MTMI) területeken felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók aránya.
A Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumba látogatott május 17-én dr. Tóth Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium jogalkotásáért felelős államtitkára, aki a 9. évfolyam tanulóinak tartott rendhagyó fogyasztóvédelmi órát.
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A kétnapos eseménysorozaton 25.756 látogató vett részt, amely a tavalyi látógatószám közel kétszerese. A hollywoodi sztárok mellett a társ- és vendégrendezvények is nagy érdeklődést keltettek, így a Board Game Expo és a KoreaOn kulturális fesztivál is hozzájárult a látogatócsúcshoz.
A szakképzés területén az elmúlt időszak átalakításainak köszönhetően mára Magyarország Európa élvonalába került - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési miniszter a Veszprémi Szakképzési Centrum tanműhely-komplexuma csaknem 4 milliárd forintos fejlesztésének bejelentésén.
Egy Győr-Moson-Sopron vármegyei hölgy fürdőmedencét szeretett volna rendelni az interneten. Mivel a vételár megbeszélését követően jó üzletnek találta a vásárlást, 100 ezer forintot utalt el előre a hirdetőnek, aki ezután köddé vált.
Amatőr és profi sportolókat egyaránt várnak a június 15-én és 16-án megrendezendő Kistri Triatlon Fesztiválra, a helyszín az ikrényi wakeboard-pálya. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni a versennyel, ezernél több indulóval számolnak.
Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakemberrel ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenység alól.