Kihirdették a környezetszépítő verseny eredményét
Idén is meghirdette a győri önkormányzat a Virágos városunk Győr helyi környezetszépítő versenyt, amelyre ezúttal is szép számmal érkeztek a nevezések, a négy kategóriában.
Idén is meghirdette a győri önkormányzat a Virágos városunk Győr helyi környezetszépítő versenyt, amelyre ezúttal is szép számmal érkeztek a nevezések, a négy kategóriában.
A Budapest Honvéd együttesét fogadta a Gyirmót FC a Merkantil Bank Liga kilencedik fordulójában.
A pitvarfibrilláció vagy pitvarremegés a Magyarországon leggyakrabban előforduló ritmuszavar. Ugyan nem halálos betegségről van szó, azonban más betegségekhez társulva gyakran vezet súlyos, életet veszélyeztető állapotokhoz.
A Simple Női Kupa 4. fordulójában Budaörsön lépett pályára az ETO FC Győr női együttese, ahol magabiztos győzelmet aratott, így készülhet a következő körre.
A montenegrói Buducnost Podgorica otthonába látogatott a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. A küzdelmes mérkőzésen 23:23-as döntetlen született, amellyel Per Johansson együttese megőrizte veretlenségét.
Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisváros mezején tartottak.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat – közölte a MÁV.
A Pannon-Víz Zrt. a víziközmű-szolgáltatás biztosítása mellett kiemelt figyelmet fordít a szervezeti közösségépítésre, ezért munkavállalói számára lehetőségeihez mérten igyekszik közös feltöltődést nyújtó programokat biztosítani.
A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ adott otthont a Felis Hungarica – FIFe Nemzetközi Macskakiállításnak, ahol több mint 300 doromboló négylábúval találkozhattak a látogatók.
Fokozott közúti ellenőrzésekre kell számítani október 7. és 13. között, ezúttal azokat a sofőröket figyelik, akik a vezetés helyett a mobiltelefonjukra koncentrálnak.