A középosztályról az MCC-ben
Elindult az új tanév, ez pedig azt is jelenti, hogy ismét izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket a Matthias Corvinus Collegiumban.
Elindult az új tanév, ez pedig azt is jelenti, hogy ismét izgalmas előadásokkal várják az érdeklődőket a Matthias Corvinus Collegiumban.
Hét új játékos stílusát próbálja a csapatba illeszteni Cziczás László, a SERCO UNI-Győr KC vezetőedzője. Az utolsó felkészülési mérkőzésen beérni látszik a befektetett munka, magabiztos győzelmet arattak a Piestanske Cajky együttese ellen.
„Hagyományunk és értékünk alapjai” címmel szakmai konferenciát rendezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győrben.
Hamarosan indul a Korszakok évad, október 7-én elstartol a zenekar egyik büszkesége, a szakrális Istvánffy Benedek bérlet.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint a térségben levonuló árhullám miatt minden dunai védvonalon a legmagasabb, III. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
A Magyar Vagon- és Gépgyár volt vezérigazgatójára, Horváth Edére emlékeztek tisztelői születésének 100. évfordulóján. A jubileum alkalmából emléktáblát avattak a volt vasúti jármű üzem helyén, az Árkád mögött.
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójában, az MTK elleni mérkőzésen szenvedett sérülést az ETO kulcsjátékosa, Claudiu Bumba. A klub jó hírrel jelentkezett közösségi oldalán: a középpályás már elkezdte a komolyabb munkát.
Kigyulladt egy lakóház Gönyűn, a Deák Ferenc közben. Az épületben tartózkodó ember életét már nem tudták megmenteni.
A győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a somorjai Domov Seniorov Ambrózia Idősek Otthonának lakói és munkatársai közös Ki-Mit-Tud? vetélkedőt rendeztek egy uniós pályázatnak, az Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia Program Kisprojekt Alapjának (HUSK/SPF/2301/3.2/127) köszönhetően.
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt várja a segítő szándékú véradókat a 39. héten is.