Halász Bence döntős, Rába Dániel kiesett kalapácsvetésben
A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe, míg Rába Dániel kiesett a párizsi olimpián pénteken.
Paralimpia 2024 – Végleges a magyar csapat, 39 sportoló indul
Véglegessé vált, hogy 39 sportoló képviseli majd a magyar színeket az augusztus 28. és szeptember 8. között sorra kerülő párizsi paralimpián.
Takács Boglárka országos csúccsal elődöntős 100 méteres síkfutásbanTakács Boglárka
Takács Boglárka 11.10 másodperces országos csúccsal bejutott az elődöntőbe 100 méteres síkfutásban a párizsi olimpián pénteken.
Késely Ajna nem jutott döntőbe a 800 méteres gyorsúszásban
Késely Ajna nem jutott döntőbe 800 méter gyorson pénteken, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hetedik napján.
Utoléréses baleset Győrben
Egymásba futott két személyautó Győrben, a Szent István úton.
Á-BÉ-CÉ-DÉ, RAJTAM KEZDÉ…
1994-ben a váci templom renoválása közben egy véletlen folytán fedezték fel a rég elfeledett kriptát, amely zsúfolásig tele volt gazdagon díszített koporsókkal. Köztük volt megyénk híres gyógypedagógusáé, Simon Antal piarista tanáré, a siketek első magyar intézetének igazgatójáé is – róla ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.
Ma van a nemzetközi sörnap!
Augusztus első péntekén ünnepeljük a nemzetközi sörnapot! Ezért ma mindenképpen gurítsunk le néhány korsó folyékony kenyeret a barátainkkal!
Kiállítások, koncertek, filmélmények várnak ránk
Számos ingyenes program várja a győrieket és a városba látogatókat. Ezekből szemezgettünk.
Milák és Kós is középdöntős 100 méteres pillangóúszásban
Milák Kristóf az első, Kós Hubert a 14. idővel bejutott a középdöntőbe 100 méteres pillangóúszásban pénteken a párizsi olimpián.