A mentők napját tartottuk ma, amikor egy kicsit minden róluk szólt a közösségi médiában, a hírportálokon és a televízióban is. Mi estére hagytuk a köszöntésüket, talán elhúzva egy kicsit az ünneplést, s jelezve: egész évben, mindig tisztelettel gondolunk rájuk.

Mert az egyik legnehezebb hivatás az övék. Esőben, hóban, szélben, jégen, hőségben mennek ha baj van, ha hívják őket. Segítenek, életet mentenek, profin együtt dolgoznak a társszervekkel. Sokszor találkoznak az élet első és utolsó pillanataival is. Sokszor zokognának, de nem teszik, vélhetően csak ott engednek szabad utat a könnyeknek, ahol senki nem látja. Mert a mentők erősek, bátrak, s mennek segíteni. Akár minden nap szembenéznek a halállal.

Képzettek, határozottak, emberségesek, akkor is, ha néha szükség van az erőteljesebb fellépésükre. Az idővel futnak versenyt, a láthatatlan vekker mindig ott ketyeg a fejük felett. Nem tétovázhatnak, nem tanakodhatnak sokat, pillanatok alatt dönteniük kell.

Mit tehetünk mi, hogy segítsünk nekik, mivel fejezhetjük ki, hogy tiszteljük a hivatásukat és tudjuk: értünk tesznek mindent!

Nos, a legfontosabb: adjunk utat a kéklámpásoknak! Ha halljuk és látjuk őket, húzódjunk le, s engedjük őket haladni, mert az ő úticéljuknál nincs fontosabb és sürgősebb!

A városokban ne álljuk el a bejárathoz közeli helyeket, amelyet többsége eleve felfestett, hogy jelezze: tilos is beparkolni! Bele sem gondolunk sokszor, hogy mennyire megnehezíthetjük a dolgukat, ha például hordágyon kell hozniuk a beteget. Ne fotózzuk őket munka közben! Egyrészt mert tiszteletlenség, másrészt a katasztrófaturizmus nem menő! S amik a legfontosabbak: tekintsük őket embereknek! Tiszteljük őket, mert ezt a nehéz hivatást vállalták és bármikor mennek, ha megszólal a riasztás. Nem válogatnak, hogy milliomos vagy koldus a bajba jutott, ők segítenek, mindenkin! Sokszor még magukat is veszélyes helyzetbe sodorva. Mert az életmentésre tettek esküt.

Munkájukat nem lehet elégszer megköszönni, s ne csak akkor jusson eszünkbe, ha már segítettek. Ők mindig készen állnak, mi pedig nem tudjuk, mikor kell hívni a 112-őt! Most, a koronavírus-járvány alatt még nagyobb teher nehezedik rájuk, mint eddig bármikor. Felvették az ijesztő szkafandert, hogy oda is bemehessenek, ahová más nem tehette be a lábát. Szembenéztek a vírussal, hogy segíthessenek az embereken, 155 ezer fertőzöttet vittek kórházba, s közben az alap feladataikat is ellátták.

Folyamatosan bizonyítják, hogy igazi hétköznapi hősök, ahogy az összes kéklámpás! Mi is bizonyítsuk, hogy nem csak a számukra kijelölt napon figyelünk rájuk és gondolunk mindannyiukra, elismeréssel és szertetettel!