Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.

1956. november 4. vasárnapra esett. A hatvanöt évvel ezelőtti reggelen erre a rövid rádióbeszédre ébredt az ország:

“Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

Az előzményekhez tartozik, hogy november 1-jén Nagy Imre miniszterelnök kilépett a Varsói Szerződésből és meghirdette Magyarország semlegességét. Ugyanezen a napon Kádár János, Apró Antal és Münnich Ferenc a Szovjetunióba utaztak és kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár vezetésével.

Tettük egyenes következményeként megkezdődött a szovjet katonai invázió. Az októberi, békés tüntetéssel indult forradalom tizenhárom nap után elkeseredett szabadságharccá vált, melynek kimenetele nem lehetett kétséges.

A fegyveres harcokban csak ezen a napon Budapesten 135 ember vesztette életét. A véres események 1956. október 23. és 1957. januárja között országosan 2652 életet követeltek, és mintegy húszezren megsebesültek. A forradalom leverését követő megtorlásban majdnem 400 embert végeztek ki. Több mint huszonegyezren kerültek börtönbe, sokakat brutálisan megvertek és megkínoztak. Nem kímélték a nőket és a gyermekeket sem. Egy törvénymódosítással lehetővé tették, hogy a fiatalkorúakat is kivégezhessék. A bebörtönzöttek közül hatszázan csak a hetvenes években szabadultak. Az internáltak száma 16-18 ezerre tehető.

A kommunizmus megmutatta mire képes.