Árvíz – egy ország bizonyított

MTI Fotó: O. Jakócs Péter
2024.09.24. 11:53

Az ország bebizonyította, hogy szakemberek és civilek, fiatalok, idősek, együtt tudnak dolgozni egy közös ügyért - hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri tanácsadója az M1 aktuális csatornán kedden.

Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az árvíz elleni védekezésben a szakemberek mellett mindenki szeretett volna tenni valamit. Példaként említette a felsőoktatásban, illetve a szakképzésben részt vevőket, a Kulturális és Innovációs Minisztérium munkatársait, az Erzsébet-táborosokat és a családszervezeteket.

Kiemelte: mindenki együtt, összefogva dolgozott azért, hogy családok és otthonok ezreit megvédje az árvíztől.

A miniszteri tanácsadó példaértékű összefogásnak nevezte azt is, hogy nagyon sokan főztek a védekezésben részt vevőknek. A Ceglédi Szakképzési Centrum szakácsai például 50 adag ételt készítettek, a családszervezetek vezetői palacsintát sütöttek azoknak, akik a felügyeleti szolgálatot ellátták a gátakon, de voltak olyanok is, akik szendvicseket, zsíros kenyereket készítettek – tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin közölte, hogy a védekezésnél három-négy nap alatt összeállt minden, míg korábban ehhez egy-két hétre volt szükség. Az ország bebizonyította, hogy fiatalok, idősek, szakemberek és civilek tudnak együtt dolgozni egy közös ügyért – hangsúlyozta.

Elmondta, összekovácsolódott egy csapat, amelynek tagjai korábban nem ismerték egymást. “Csodálatos volt az az összhang”, ahogy együtt tudtak dolgozni azért a közös célért, hogy “megvédjék az országot, a családokat, és hogy az árvíz után jobb legyen” – tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin szerint mindez azt mutatja, hogy a magyar társadalom nem megosztott, a bajban igenis össze tud fogni, “rengeteg jószándék és tartalék van bennünk”.

Úgy fogalmazott: “Ezt érdemes magunkban elraktározni arra az időszakra, amikor különböző negatív dolgokkal támadnak minket, hogy mi igenis képesek vagyunk összefogni egymásért.”

A Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri tanácsadója hangsúlyozta: köszönet jár a szakemberek helytállásért, az árvízvédelmi feladatot “jól teljesítette az ország, közösen”.

Kapcsolódó témák: #árvíz | #összefogás |