Augusztus 20. – Navracsics Tibor: Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál

MTI Fotó: MTI/Bruzák Noémi
2024.08.20. 13:05

Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, amikor az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át kedden Budapesten.

Navracsics Tibor azt mondta, hogy az augusztus 20-i kitüntetések és azok átadása Szent István hagyatékának ápolásába illeszkedik. Szent István hagyatékának és hagyományának folytatása ugyanis nem pusztán sikeres csatákat és átfogó reformokat jelent, hanem olyan hétköznapi cselekedeteket is, amelyekkel folytatjuk elődeink munkásságát.

Akik elismerésben részesülnek, azok ilyen értelemben is Szent István örökösei, mert mindenki a saját területén tett azért, hogy Magyarország összetartó és nemzetközileg is elismert közösségként létezzen, egy olyan időszakban, amely válságoktól terhes, amikor sokak számára a jövő bizonytalan – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a kitüntetésben részesülők tettei, munkája az, ami lehetővé teszi, hogy amikor Magyarországról gondolkodunk, akkor a jövőről is gondolkodunk, és “olyan példaképeket találjunk magunknak, akik értékeikben, munkáikban, hozzáállásukban és életpályájukban megtestesítik az a jövőt, amit szeretnénk Magyarországnak”.

Navracsics Tibor arról is szólt: kitüntetések átadása mindig megtisztelő szerep, hiszen ezen keresztül egy egész közösség értékeli azoknak a munkáját, akik kiemelkedőt alkottak, és különösen megtisztelő ez Szent István napján.

Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál a mindennapjainkban, a kiemelkedő tettek megítélése során, s az nem maradhatott volna fenn, ha magyarok milliói nem tartották volna saját maguk számára mércének – mondta.

Az ünnepségen a miniszter Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, valamint Életmentő Emlékérmeket adott át.

Kapcsolódó témák: #augusztus 20. | #kormány | #ünnep |