Krasznahorkai Balázs drámájában a szereplők nem beszélnek túl sokat, talán mert annyira lefoglalja őket saját belső világuk, tele gyásszal, aggodalommal és indulattal.

Ha pedig megszólalnak, a dialógusok nagy része románul zajlik, a helyszín ugyanis a Keleti-Kárpátok, pontosabban a Máramarosi-havasok. Itt, az Isten háta mögötti román faluban temetik a falu öreg magyar orvosát húsvét előtt, nagyszombaton. Nyilván jelképes üzenete van a legnagyobb keresztény ünnep érintőleges megjelenítésének, hiszen feltámadás csak a szenvedés és a halál után következhet. S ehhez elengedhetetlen a bűnbevallás és a megbocsátás is.

Az elhunyt fia, a temetésre érkező Bálint budapesti orvos, miközben születendő gyermeke érkezésére vár, a film végére lassacskán apává érik. Apjává a saját, tizenhét éves nagyfiának, Simonnak, aki eddig nélküle nőtt fel a durva hegyi pásztorok között. Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítja egy helyi bűnbanda, mely próbálja elnyelni a tévelygő kamaszt, valamint egy régi ügy az orvos és a rosszfiúk főnöke között. Férfi-film ez, a nők csak mint egy-egy, üde színfolt, mellékszereplőként tűnnek fel benne.

A sztori lomhán csordogál, akárcsak a tavaszi eső, mely még átélhetőbbé teszi az elégikus atmoszférát. A főszereplő Bálintot játszó Molnár Levente hitelesen alakítja a szülőfalujába hazatérő, mégis teljesen kívülállónak tűnő férfit. Sokáig szenvtelenül, objektíven figyeli a történéseket, aztán közeledve a drámai tetőponthoz, fokozatosan lepereg róla az idegenség páncélja és előbújik belőle az ösztön és a szenvedély. Él és hiteles a többi szereplő is, különösképpen az ellenfél Dumitrut megformáló Orbán Levente.

Az egész történetnek gyönyörű keretet adó havasok, a magas hegyek, völgyek, sűrű erdők lenyűgözőek, de nem lehetett itt egyszerű a forgatás sem a színészeknek, sem az operatőrnek.

Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmes rendezése figyelemreméltó és akár újranézésre csábító.