Szemszög
A közösségi média előnyeiről és hátrányairól értekezni rengeteget lehet, minden nap megmutatja a jó és a rossz odalát. A főzést szerető közösség az internetnek köszönhette Katikát, Kati nénit, vagy Kati mamát, ki hogy nevezte a kedves, mosolygós asszonyt, aki szenvedéllyel és őszintén főzött. November 28-án jött a szomorú hír, hogy Kovács Árpádné Katalin örökre letette a fakanalat…
Aki követi a közösségi média főzéssel kapcsolatos tartalmait, szinte biztos, hogy belefutott már Katikába, a mosolygós, életrevaló és kíméletlenül őszinte háziasszonyba. Aki amatőr videóin mutatta meg milyen ételeket főz nap mint nap, főként imádott férje szája íze szerint. Soha nem szégyellte, hogy a roma tradíciókat tartja és hogy elképesztően szereti a csípős ételeket. Szinte berobbant a köztudatba, az emberek nagy többsége kedvelte közvetlenségéért, egyszerűségéért. Ám ahogy lenni szokott, olyanok is szép számmal akadtak, akik negatív kommentekkel árasztották el a főzős videók hozzászólás szekcióját: repkedett ott minden, idézni sem illene… Legyen elég annyi, hogy Kati néni származása, kinézete, ízlése, viselkedése és körülbelül tényleg minden előkerült, a legalpáribb stílusban, kíméletlenül. Még egyszer mondom, főzős csoportokban… Pedig csupán csak a szokásos eset állt fenn: egyszerűen nem tetszhetünk mindenkinek, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem…
Katika viszont tényleg nem akart senkinek sem megfelelni. Nem egyszer mondta is a videóiban, hogy akinek nem tetszik, az ne nézze. S ebben igazából minden benne van: szerencsére a közösségi médiában is – még egyelőre – saját magunk szabályozhatjuk, mint nézünk nap, mint nap, vagy éppen ritkábban.
Én lelkes követője voltam Kati néninek. Mert az őszinteség úgy hiányzik a mai világból, mint egy falat kenyér! Akkor is, ha sokszor kendőzetlen! Rajta pedig a megjátszásnak a legapróbb jelét sem vettem észre. Önmagát adta, azt az élet- és ételkedvelő asszonyt, aki nem rest minden nap főzni a férjének és persze magának sem. Nem szégyelte vállalni, hogy roma, s bizony szereti a roma konyhát, a romás ízeket. Na de miért is kellene: a roma asszonyok mindig is kiváló szakácsnők voltak, kakaspörköltet pedig senki nem főz úgy, mint ők! Hogy egy kicsit máshogy, talán erőteljesebben főznek?! Az lehet, de ők így szokták meg, a szokások, hagyományok ápolása pedig igazán szép dolog, főleg ebben a rohanó világban.
Egyébként azért, mert én valamit nem kedvelek, vagy nem fogyasztok, vagy épp máshogy készítek és tálalok, még nem jelenti azt, hogy gusztustalan, ehetetlen és sorolhatnám a vádpontokat, amiket Katika kapott.
Én sem eszem csirkelábat, de hol van leírva, hogy bele kell tenni a csirkepaprikásba?! A főzésben pont az a nagyszerű, hogy roppant kreatívak lehetünk! Hogy Katika változatosan főzött-e? Szerintem igen! Nagyszerűen variálta azokat az ízeket, amiket ő és a férje is kedvelt. Hogy egészségesen főzött-e? Ki tudja ezt megítélni?! Vannak, akik a csirkepaprikást, vannak, akik az avokádos salátát tonhallal tartják egészségnek. Kati nénin az egészséges életszeretet láttam minden egyes alkalommal, semmi flanc, semmi trendiség, semmi fintorgás… Látszott a konyháján, hogy gyakorlott háziasszony rendezte be, úgy, hogy minden kéznél legyen. Az edényei természetesen kopottak voltak a sok használattól, de mind patyolattiszta, ahogy a tűzhely is! A szememben igazi, nagybetűs háziasszony volt, aki minden nap komplett ebéddel készült, még akkor is, amikor azt mondta, csak gyorsan összedobott valamit, vagy nem érezte magát jól. Ügyelt a tálalásra, csodás kelt tésztákat és süteményeket készített… Sokat tanultam tőle, akkor is, ha kevés ételét készítettem el. Egyelőre…
Emlékszem, nyáron meghívta a helyi szemétszállítókat ebédre! Kedves videó volt, őszinte és baráti. Mikor teszünk mi meg ehhez hasonlót, mikor tárjuk így ki az otthonunk, vagyis inkább a szívünk?! Még talán arra is gondolunk: mit szólnának a szomszédok?! Ítélkezni roppant jól tudunk, negatívan kommentelni meg aztán pláne…
Még egyszer mondom, nem sok receptjét készítettem el Kati néninek, mert én sem gyakran étkezem ilyen kiadósakat, de örömmel néztem mindig újra és újra, vártam a friss videókat. Egy ideje Édesanyám is csatlakozott a „gaszto-mozizáshoz”: egyetértettünk, abban a véleményünkben, hogy ha valaki házias ízeket készít és szenvedéllyel teszi, akkor az pontosan a Katika. S hogy mennyivel természetesebb, emberibb, mint a sok kapkodós, „artistáskodós”, flegmázós gyorsított főzős videócska a közösségi médiában…
Ám Kati néni sajnos az utóbbi hetekben egyre kevesebb videót tett közzé, s a hangján is hallani lehetett: nincs jól. Mondta is, hogy majd jön, ha jobban lesz…
Katika sajnos nem lett jobban… November 28-án, nem sokkal déli 12 óra előtt örökre elment. Nem készít több lecsós tésztát méregerős paprikával, nem főz több gulyáslevest kacsáról, nem mutat meg több roma receptet. Takaros, tiszta kis konyhája üres maradt. Egy igazi egyéniséget vesztett el a közösségi média, aki mert önmaga lenni, s aki szerintem rengeteg romákkal kapcsolatos előítéletet rombolt szét. Persze csak azokban, akik mertek látni és érezni, nyílt szívvel nézni a videókat.
Kati nénit elvesztettük, pedig még rengeteg mindent taníthatott volna nekünk a magyar roma ízekről, konyhai szokásokról, jókedvről és a kendőzetlen őszinteségről…
Isten Veled Katika, hiányozni fogsz, s tudod, ne foglalkozz a bántó, sértő kommentekkel… Főzz finomakat a menyország hatalmas konyhájában is! Egyébként tudtad, hogy Győrben is van roma tradíciók szerint főző étterem?! Szerintem büszke lennél rájuk, a kitartásukra, a munkabírásukra és persze az ízeikre! Remélem mi győriek is azok vagyunk! Ugye?!