Csak nézzük őket. Gyönyörködünk önfeledt játékukban, hallgatjuk nevetésüket, rácsodálkozunk őszinte szavaikra, s kicsit könnyebbnek érezzük az életet.

A gyerekekre minden és mindenki hat, ilyenkor szerzik a legerősebb benyomásokat a világról, s később ezekből a tapasztalatokból formálják a jövőt. Ezért nem mindegy, hogyan viselkedünk velük és egymással mi, felnőttek. Hogyan szólunk, hogyan magyarázunk, hogyan szeretjük őket? Emlékszünk-e még, hogy mi is gyerekből vagyunk? Bennünk él-e még a mesék varázsa, a végtelennek tűnő nyarak csodája, kis barátaink arca, a szüleinktől kapott szeretet kuckó-melege? Tudunk-e játszani velük, lehajolni hozzájuk és felemelni őket? Képesek vagyunk-e csak rájuk figyelni, meghallgatni őket? Türelmesen viseljük-e a kamaszkort, annak minden nyűgével?

Tanuljunk tőlük! Lassuljunk le, vegyük észre a körülöttünk lévő apróságokat, bátran próbáljunk ki új dolgokat, nevessünk többet!

Örüljünk a gyerekeinknek! Adjuk nekik a legnagyobb ajándékokat, amiket adhatunk: az időnket, a figyelmünket, önmagunkat! És ne csak gyereknapon.