Konvoj az elhunyt közutasokért, vigyázzunk rájuk!

Győr+
2024.06.19. 06:11

2000 óta 22 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire a figyelmetlen autósok miatt. Az ő tiszteletükre kedden 22 járműből álló figyelemfelhívó konvoj indult a Magyar Közút Dunakeszi mérnökségéről. A társaság tavaly indította el „Közutasokkal vagyok, lassítok!” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányát. A tavalyi felvonuláson még eggyel kevesebb járműből állt a menetoszlop, sajnos idén tavasszal újabb kiváló kollégát veszítettek el Nyírbátornál a közutasok.

A tavaly még 21 járműből álló konvoj sajnos idén már hosszabb lett. Márciusban Nagykálló és Újfehértó között a nyírbátori mérnökség egyik kollégáját, Papp Tibort gázolta halálra egy kisbusz. Az 55 éves édesapát próbálták újraéleszteni a helyszínen, sajnos sikertelenül. A szakemberek jelzőőrös irányítás mellett padkarendezési munkákat végeztek és éppen pakoltak össze, már indultak volna vissza a telephelyükre, amikor megtörtént a tragédia. A jármű sofőrje eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti másik sávba, belehajtott a munkaterületbe, a védett sávba és a padkán tartózkodó munkatársukat elütötte.

A Magyar Közút 2018 tavaszán döntött úgy, hogy a fizikai, technikai védelem mellett egy kommunikációs kampányt indít „Biztonságunk az Ön kezében van!” címmel. Ekkor hunyt el a 35 éves Jobbágy Krisztián, akit egy jobbról, a leállósávon előző kamion gázolt el az M0-s autóúton. Kollégái, hogy emlékét életben tartsák a tiszteletére emlékművet állítottak a Dunakeszi mérnökségen. Az ő történetét egy egykori rendőr, ma már közutasként dolgozó Birszki Norbert, útellenőr mesélte el a sajtótájékoztatón egy videóban, aki Jobbágy Krisztián balesetének helyszínén teljesített szolgálatot.

Az eseményen a társaság lehetőséget biztosított az sajtó munkatársainak, hogy megtapasztalják, milyen száguldó autósok között dolgozni. Egy ugyanolyan fizikai védelmi eszközökkel ellátott elzárt területre elhelyezett asztal és szék várta az újságírókat, riportereket, mint amilyen körülmények között a közutasok dolgoznak. Miután a kötelező munkavédelmi oktatást és eszközöket megkapták, a munkaterületen írhatták meg a szöveget a sajtótájékoztatóból.

A sajtótájékoztatón Bartal Tamás, a Magyar Közút igazgatóságának elnöke elmondta: „Az elmúlt évek tragikus baleseteihez hasonló események elkerülhetőek lennének, ha a sofőrök minden esetben az útra és a vezetésre koncentrálnak, komolyan veszik és betartják az ideiglenes sebességkorlátozásokat, előjelzéseket. Még percekben sem nagyon mérhető az az előny, amit egy munkaterület mellett száguldozva érnek el az autósok, cserébe emberéletekkel játszanak, az ott dolgozókéval, a többi közlekedőével és persze a sajátjukkal, illetve utasaikkal is.”

Így védik a közúton dolgozókat

A gyorsforgalmi utakon kialakított munkaterületek térségében általában két lépcsőben, első körben 100, majd 80 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be a szakemberek a munkavégzés helyszíne előtt, hogy lassítsák a forgalmat. Ezt a leállósávon lévő előjelző eszközeikkel, táblákkal és a pályák felett található digitális kijelzőkön is jóval előre jelzik. Ha ez nem lenne elég, akkor a munkaterület kezdetén egy hatalmas teherautó, energiaelnyelő modullal és számos fényjelző eszközzel felszerelve figyelmezteti újra az autósokat. A szakemberek arra is figyelnek, hogy a munkaterületet védő teherautó távol legyen a konkrét munkavégzés helyszínétől. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatok szerint a legtöbb baleset a munkaterületek kezdeténél van. Tehát azért dolgoznak távolabb a szakemberek, hogy ha mégis baleset történne, akkor ők védett helyen legyenek. A fő- és mellékutakon is hasonló módon hívják fel az autósok figyelmét. Itt ráadásul sok esetben jelzőőrös vagy jelzőlámpás irányítás is életbe lép, ha félpályás korlátozás van érvényben.

Forrás: Magyar Közút

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #Magyar Közút |