
Kormányinfó: Bővül a lakásfelújítási program a nyugdíjasok számára
Szokásos sajtótájékoztatóját tartotta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A kormány hosszan ülésezett, téma volt a nyugdíjasok helyzete, a gazdaság, és lakásfelújítási programot is hirdetett Gulyás Gergely
A kormány elkötelezett, hogy megvédje a nyugdíjak vásárlóerejét, és a nyugdíjasok helyzetét – kezdte Gulyás Gergely, kiemelve: a kormány még háborús időkben is arra törekszik, hogy reálértéken megtartsa a nyugdíjak értékét.
Az elmúlt 15 évnek vannak komoly eredményei, mára 242 ezer forint az átlagnyugdíj – emelte ki a miniszter.
„A 13. havi nyugdíj egy olyan téma, amelyben akár konszenzus is lehetne” – fejtette ki Gulyás Gergely, kiemelve: a Tisza Párt szakértői változtatnának a 13. havi nyugdíjon, Gyurcsány Ferencék pedig annak idején el is törölték.
Gulyás Gergely közölte: azért döntöttek a vidéki otthonfelújítási program kibővítése mellett, mert a “Kádár-kockák” esetében volt a legtöbb panasz a gyenge hőháztartás miatt. „Mostantól a nyugdíjasok is részt vehetnek a vidéki otthonfelújítási programban, és 6 millió forintig az állam megtéríti a költségeket” – tette hozzá.

9 ezer kérelem érkezett eddig a munkáshitel esetében – jelentette be, és 2600 esetben már megtörtént a kifizetés.
Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a Széchenyi Hitelkártya program kamata 3 százalékra fog csökkenni márciustól.
A Demján Sándor gazdaságélénkítő programban, az 1+1 beruházásélénkítő programban közel 1600 pályázatot nyújtottak már be, 937 kkv, 509 közepes, 439 mikrovállalkozás igényelt eddig támogatást.
A honlapkészítési támogatási programra 2700-an jelentkeztek eddig.
Indul az új lakásfejlesztési tőkeprogram 200 milliárd forint értékben, elsősorban Budapesten és a megyei jogú városokban mérsékelni fognak a lakásárak növekedését – jelezte a miniszter.
Gulyás Gergely még egy bejelentést tett: a kormány tudomásul veszi a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogát a fővárosnak.
Vitályos Eszter elmondta: érkeznek az emelt minimálbérek és a nyugdíjak, több, mint egy millió embert érintenek az emelt utalások. „Megkaptál első emelt fizetésüket a vízügyes dolgozók is, az ő bérük átlagosan 30 százalékkal nőtt” – emelte ki a kormányszóvivő.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta: a migrációs kérdésben egyszer lehet hibázni, azok a nyugati társadalmak pedig, amelyek elkövették ezt a hibát, bevándorlótársadalommá tették a társadalmukat. Magyarország ebből nem enged – szögezte le a miniszter.
Arról kérdezték Gulyás Gergelyt, hogy mit szólnak Donald Trump, a gázai övezetről szóló tervéhez. Gulyás szerint a magyar kormány tisztában van saját diplomáciai súlyával, és ennek megfelelően nem kíván részt venni a közel-keleti rendezésben.
„Ha egy bíró elmegy egy tüntetésre, akkor meg lehet írni, hogy ott volt – mondta egy másik kérdésre Gulyás Gergely, de ez nem listázás” – tette hozzá. „Az igazságszolgáltatás függetlensége nemcsak a kormánnyal, hanem a bírákkal szemben is meg kell álljon. A kormány rendkívül korrekten járt el a bírói szervezettel szemben” – ismertette a miniszter. Jelentős fizetésemelés történik a bíróságokon, és több mint kétmillió forint lesz az átlagfizetés a bíróságokon két év múlva – jelezte Gulyás Gergely.
Más megoldás a cigányság problémáira nem lesz, mint hogy munkalehetőséget biztosítunk nekik – mondta el Gulyás Gergely egy kérdésre. “Segély helyett esélyt kell adni, ez a kormány politikája továbbra is.”
Külföldi szerverekig jutottak a magyar hatóságok az iskolai bombafenyegetések ügyében, ezeket az országokat megkeresték, de választ egyelőre nem kaptak – mondta egy másik kérdésre a miniszter.
A Kormányinfó fő témáját a Rákosrendezővel kapcsolatos kérdések tették ki, Gulyás Gergely többször is hangsúlyozta: a terület innentől a főváros érdekeltségébe tartozik, a fővárosi önkormányzat felel azért, hogy ott mi, és mikor épülhet meg.