Egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását szombaton – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya. Szombat reggel bilincsben és vezetőszáron kísérte három rendőr a Kecskeméti Járásbíróság épületébe F. Jánost, akit Till Tamás meggyilkolásával gyanúsítanak.
Most a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe kerül. Amikor a tárgyalóteremből kilépett, újságírók megkérdezték tőle, miért ölte meg Till Tamást, de zavartan reagált, és nem adott választ.
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés-elrejtőzés veszélye miatt rendelte el a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményt adott ki az ügyben, úgy fogalmaztak, hogy helyesnek bizonyult az az ügyészi álláspont, hogy a büntetőeljárást le kell folytatni és a büntetőjogi felelősség megállapításához a vizsgálatot el kell végezni.
„A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványára a Kecskeméti Járásbíróság nyomozás bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a Till Tamás sérelmére elkövetett minősített emberöléssel gyanúsítható férfi letartóztatását. Helyesnek bizonyult az az ügyészi álláspont, hogy a büntetőeljárást le kell folytatni és a büntetőjogi felelősség megállapításához a vizsgálatot el kell végezni. A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a védő és a gyanúsított fellebbezést jelentett be ellene” – írták.
Mint ismert, főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indítványozta a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását.
A Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés miatt indult nyomozás eredményeként a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonosította a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt. A férfit a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felhívására a nyomozó hatóság csütörtökön előállította, őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki, majd előterjesztést tett a letartóztatására.
Az ügyészség a kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személlyel szemben – a jelenlétének biztosítása érdekében – a legszigorúbb kényszerintézkedés, letartóztatás elrendelésére tett indítványt, amelyről most a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája döntött.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja a büntethetőség elévülése kapcsán az, hogy mind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv kizárja a büntethetőség elévülését minősített emberölés esetében.
Az elévülés kizártsága a bűncselekményhez kapcsolódik – a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt -, nem pedig az elkövetőhöz. A fiatalkorú gyanúsítottak, vádlottak esetében a Büntető törvénykönyv a büntethetőség elévülési határidejének számításával összefüggésben tartalmaz speciális szabályokat.
Figyelemmel azonban arra, hogy a minősített emberölés elévülését a törvény kizárja, elévülési határidő számítása ebben az esetben fogalmilag kizárt, így a speciális rendelkezések sem alkalmazhatók e tekintetben. Az tehát, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított fiatalkorúként követte el a bűncselekményt, a büntethetőség elévülése szempontjából nem bír jelentőséggel. A fiatalkorúakra vonatkozó kedvezőbb szabályokat kizárólag a kiszabható büntetés mértékének meghatározása során kell figyelembe venni – közölte korábban a főügyészség.