Orbán: az unió a blokkosodás felé tart, de ez számunkra tragédia lenne!

P. Csapucha Adrienn Fotó: MTI/Fischer Zoltán
2024.09.13. 07:36

Főként a gazdasági kérdések kerültek fókuszba a pénteki, hagyományos kormányfői interjúban. A Kossuth Rádióban Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország egy konjunktúra, egy gazdasági fellendülés kapujában áll, ám hazánknak egy nagy ellensége van, az pedig a háború.

A miniszterelnök a műsorvezető felvetésére reagálva úgy kezdte, hogy a gazdasági semlegesség fogalmát érdemes megszoknunk. “Az elmúlt hét legizgalmasabb nemzetközi eseménye az volt, hogy az európai központi bank korábbi elnöke, illetve a korábbi olasz miniszterelnök elkészített egy több száz oldalas, nemzetközi tanulmányt, melyben értékelik az európai gazdaság helyzetét. Ez alapján az derül ki, hogy nagy baj van, óriási versenyképesség vesztés az, amit elszenvedünk, és ha azt csináljuk amit eddig, akkor nagy baj lesz. E szerint Európa elmarad, az USA és Kína pedig ellép. A világrendszerváltás egy létező probléma” – magyarázta a kormányfő.

Orbán Viktor elmondta, hogy ezzel szemben kétféleképpen lehet fellépni, vagy benevezünk a versenyre, vagy blokkosodunk és azt mondjuk, hogy az olcsóbb termékek nem jöhetnek be. “Az a kérdés, mi az érdekünk? Az unió egyébként a blokkosodás felé tart, de ez Magyarország részére tragédia lenne. Hiszen ha kettévágás lesz, lehetőségeket vesztünk, bezárnak minket egy zsákutcába és a perifériára kerülünk. Nem szabad kirekeszteni a kihívókat, hanem megérteni mitől jobbak és fel kell venni velük a versenyt. A semlegesség kimaradt a 30 évben a közbeszédből, de ezt fel kell eleveníteni, hiszen a gazdaságot a gazdaság logikája szerint kell néznünk, és úgy, hogy mi szolgálja a magyar emberek érdekeit – tette hozzá a miniszterelnök.

A kínai beruházások nagy támadásoknak vannak kitéve. Orbán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy tárgyalt az autóipar nagy vezetőivel a jövőről, kérdezte a véleményüket a kínaiakat érintő büntetővámokról. “Ők ezt ellenzik, de a bizottság nem hallgat rájuk. Sok olyan jelentős európai szereplő van a politikában és a gazdaságban is, mely ugyan úgy gondolkozik mint Magyarország. Nekünk velük kell összefognunk. Megint elítéltek egyébként bennünket mert megvédtük a családokat az árstoppal. Szerintük ez helytelen, ők viszont úgy vélik hagyni kell a multikat. De ez a bizottság újabb gazdasági tévedése” – mutatott rá a kormányfő.

Orbán Viktor szerint élénk diskurzus zajlik hazánk gazdasági helyzetéről. “Sok rosszat is hallok, de ez mögött sok ferdítés és rosszakarat van. Hiszen sok mindenen túl vagyunk és a gazdaság egy növekedés kapujában áll. A növekedésünk az unió átlagát meghaladja, az infláció lassan 3% alá esik vissza, a magyar beruházási mutató is jobb mint az uniós átlag ami 20%, a miénk pedig 23%” – sorolta az eredményeket a műsor vendége.

A miniszterelnök elmondta a számok bizakodásra adnak okot, a gazdasági növekedés szempontjából hazánk a harmadik lesz a 27 tagállamból. “Magyarország egy konjunktúra, egy gazdasági fellendülés kapujában áll. Van-e ellenségünk? Van! ez pedig a háború!” – emelte ki.

A kormányfő ismertette, hogy a bérek növelésével kapcsolatban finoman kell bánni, hiszen ha az nem óvatosan történik, akkor jön a fejfájás, ha a vállalkozók nem tudják kitermelni a béremelést, vagy ezért visszaesnek a fejlesztéseik. “A bérről a munkáltatóknak és a munkavállalóknak kell dönteniük, most is ezt szorgalmazzuk. A legjobb ha két vagy három évre előre állapodnak meg. A kormány ezt csak kihirdeti, a fontos, hogy a felek kitárgyalják, állapodjanak meg, ez a legjobb megoldás.” Orbán Viktor örömét fejezte ki a tekintetben, hogy idén is számos béremelésről tudtak megállapodni a partnerek, a mozgástér sem csekély, a tapasztalatok alapján a következő években is fent tud maradni egy jól érzékelhető bérnövekedés. “Ez is része annak a fellendülés előtti állapotnak, amiről idáig beszéltünk!”

A háború és a béke kérdésén sok múlik, ha nincs békemisszió akkor eszkalálódik, kiterjed, fokozódik a háború. “A világ normális gondolkodású része mindig is békepárti volt. Ha nyugati országokat most nem számolom, és ránézek a világtérképre, akkor szinte csak békepárti országokat látok. A nagyok is, Kínától, Indián át, Brazíliáig. Nekünk a békemissziónkkal azt kellett elindítani, hogy végre Európa is elkezdjen gondolkozni a béke lehetőségéről, mert az európai vezetők beásták magukat ebbe a háborúba, az ukrán oldalon, mintha ez éppen az ő háborújuk lenne. Pedig mi nem állunk háborúba az oroszokkal. Ez a beásott, rögzített pozíció egy háborúpárti Európát eredményezett, ebből kell kimozdulni” – fogalmazott Orbán, majd hozzátette, ezt csakúgy lehetséges, “ha végre elkezdünk kimászni a lövészárokból.”

A miniszterelnök kiemelte, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy végre tűzszünet és béke legyen, a háborúnak jól láthatóan nincs megoldása a harctéren. “Ha a harctéren nincs megoldás, nem kell szorgalmazni a háború folytatását, hanem megegyezést kell keresni! A békemissziónk ezt a gondolatot elindította, hiszen óriási vitát generáltunk. Elkezdődött a párbeszéd a békéről, egyre több országnál derül ki, hogy szívesen csatlakozna a békepártiakhoz. Itt van például a német kancellár, aki már olyanokat mondott, amiért három héttel ezelőtt megnyúzták volna. Elindult a folyamat, és vannak még a tarsolyomban békepárti akciók, lesznek váratlan kezdeményezéseim” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Kapcsolódó témák: #béke | #békemisszió | #gazdaság | #háború | #miniszterelnök |