Orbán: Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni!

Győr+ Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
2024.09.15. 16:50

Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos közösségi oldalán vasárnap délután tett közzé egy videós bejegyzést, amelyben elmondta: „Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni!”

A miniszterelnök a videót a budapesti Római-parton kezdte, ahol elmondta, hogy komoly vízszint emelkedésre kell számítani.

A vízügyesek tele vannak önbizalommal és magabiztosak, mert úgy gondolják, hogy a legmagasabb árszint sem haladja meg az eddig mért legmagasabb árszintet. Azt mondják, ha azzal meg tudtunk birkózni, akkor az annál alacsonyabbal is meg fogunk birkózni.

Három kritikus szakaszunk van: az egyik a Szigetköz, a másik a Dunakanyar, a harmadik pedig maga Budapest.

A műszaki összekötő tiszteket már kirendeltük, ők a munkahelyükön vannak. Ők lesznek azok majd, akik segítenek az önkénteseknek abban, hogy ne káosz alakuljon ki, hanem értelmes módon rendeződjön össze a sok jóakarat amivel az emberek segíteni fognak majd a védekezésben.

Minden szükséges eszköz, technikai eszköz, pénzügyi eszköz egyaránt rendelkezésre áll. Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet – tehát ő áll a védekezés csúcsán – és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányatani a munkát. S itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is. Nehéz lesz, de meg tudjuk csinálni!” – zárta a bejelentkezést Orbán Viktor.