Orbán Viktor: Magyarország a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni

MTI Fotó: Orbán Viktor Hivatalos Facebook-oldala
2024.09.25. 14:59

Ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, az Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség című rendezvény nyitóelőadásában.

A kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényén a gazdasági semlegesség első és legfontosabb alapelvének azt nevezte, hogy mi döntsük el, kivel üzletelünk, ne másik hatalmi központon keresztül tegyük ezt, hanem közvetlenül. A másik alapelvnek azt tartja, hogy azzal üzleteljünk, akivel a leginkább megéri, vagyis a gazdasági hatékonyság, versenyképesség szempontját semmi ne előzze meg, a harmadik alapelv pedig, hogy csak saját értékeink alapján tárgyaljunk, az ideológiai kérdéseket ne keverjük össze gazdasági kérdésekkel. Ne legyen “árukapcsolás” – hangsúlyozta Orbán Viktor a magyar gyermekvédelmi törvény miatt visszatartott uniós forrásokat hozva erre példaként.

A negyedik alapelvnek a gazdasági semlegesség kapcsán Orbán Viktor azt nevezte, hogy “minden égtáj felé” tájékozódjunk. Hozzátette: a magyarok genetikai rendszerében ugyan 400-500 év óta erősen benne van, hogy a modernizáció nyugatra van, azonban most világrendszerváltás van, a modernitás nem kizárólagosan nyugati kategória. A gazdasági semlegesség tartalmi elemei közé sorolta a finanszírozási, a beruházási, a piaci, a technológiai és az energetikai semlegességet. Kifejtette: a gazdasági semlegességhez finanszírozási semlegesség szükséges, lehetetlen mindig ugyanarról a pénzpiacról megszerezni az ország működtetéséhez szükséges pénzügyi eszközöket, jelen kell lenni a londoni, a japán, a kínai és az arab pénzpiacon is. Megjegyezte: ennek első lépéseit jelenti a katari és a kínai pénzügyi kapcsolat. A beruházási semlegességet úgy jellemezte: nem kell válogatni a Magyarországra érkező tőkeberuházások között.

A piaci semlegességre Szerbia Kínával kötött szabadkereskedelmi együttműködését hozta példaként, a technológiai semlegességre pedig a paksi beruházást, amelyben Oroszország, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország is részt vesz. A kormányfő értékelése szerint a gazdasági semlegesség politikai következménye az, hogy Magyarországnak a 3-6 százalék közötti gazdasági növekedési sávban kell maradnia, hogy nem csúszhat vissza az adósrabszolgaságba, azaz az IMF-et nem engedheti vissza. Fegyelmezett költségvetési politikát kell folytatnia, valamint szüksége van a modern technológiai szektorra és folyamatos adócsökkentésekre. Közölte: a 2025-ös költségvetésben is meg kell jelennie a gazdasági semlegesség politikájának, ennek keretében tőkejuttatási programot kell hirdeti a kkv-knak, meg kell duplázni a családi adókezdeményt, és a diákhitelhez hasonló munkáshitelt kell bevezetni.

Kijelentette: Magyarország nem maradhat ki a technológiai fősodorból, arra van szükség, hogy Magyarországon gyártsák a jövő autóját, itt készítsék a zöldenergia csúcstechnológiáit, itt legyen a legtöbb digitalizált okmány, és itt legyen a legkiterjedtebb a digitális ügyintézés egész Európában. Hangsúlyozta: a gazdasági semlegesség csak akkor áll meg a lábán, ha Magyarország nem marad ki a technológiai fősodorból. Magyarországnak nemzeti, konzervatív kormánya van, de nem szabad idegenkedni a modernségtől, mert modern technológia nélkül nincs versenyképesség – jelentette ki Orbán Viktor Ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni – hangsúlyozta. A kormányfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Európában le kell számolni bizonyos tabukkal. Ki kell mondani, hogy a blokkosodás ellentétes a legtöbb uniós tagállam érdekeivel, a 20. századot nem lehet életre kelteni, hagymázas ideológiák helyett a józan ész hangjára van szükség, új gazdaságpolitikát vagy legalábbis új fejezetet kell hirdetni az európai gazdaságpolitikában – mondta. Új világ van, új problémákkal, nem lehet kis korrekciókkal folytatni, amit eddig – hangsúlyozta. A feladat Magyarország, Budapest számára – ha már Brüsszel nem tudja elvégezni -, hogy megfogalmazza, mi volna az a semleges gazdaságpolitika, amely esélyt ad sikerre és a gazdasági versenyképesség javítására – fogalmazott a miniszterelnök. Úgy értékelt: Magyországnak indokolt elsőként megszólalni és vállalni azt a szerepet, hogy a gazdasági semlegesség elméletét és gyakorlatát megfogalmazza.

Magyarország hosszú évek óta ideológiamentes gazdaságpolitikát folytat – jelentette ki a Covid-járványt hozva példaként, amikor Magyarország nem csak a nyugati vakcinákat használta. A gazdasági semlegesség lényege – folytatta -, hogy ha kettéválasztják a világgazdaságot, akkor is lesznek olyan területek, találkozási pontok, áteresztő-csatornák, ahol a két világ érintkezik. Még a legvadabb hidegháborús időszakban is így volt, elég ha Bécsre gondolunk – jegyezte meg. Mi pont azon a helyen vagyunk földrajzilag és a szellemi értelemben is, ahol a különböző világgazdasági rendszerek szükségszerűen találkoznak – mutatott rá Orbán Viktor.

Kiemelte, komoly aggodalomra ad okot az európai versenyképeség helyzete, ám ez a téma tabu “a brüsszeliták buborékjában”. Közölte: az utóbbi hetek eseményei teljesen elterelték a magyar közvélemény és a politikusok figyelmét az uniós soros elnökségről; a cél most az, hogy visszakanyarodjunk a normális kerékvágásba. Hangsúlyozta, a magyar elnökségi félév legnagyobb kihívása a versenyképesség kérdése, amiről nem elég beszélni, ezért a cél az, hogy november 7-én vagy 8-án az uniós vezetők olyan tanácskozást tarthassanak, ahol versenyképességi paktumot írnak alá. Nem olyan egyszerű eljutni egy ilyen paktumig, intellektuálisan sem, hiszen össze kell hozni a versenyképességnek azt az értelmezését, és jó néhány jelentős intézkedést, amiben mindannyian, minden európai uniós tagállam egyetértünk – mondta a kormányfő. A további akadályok között említette, hogy a “gyerekesen viselkedő európai uniós miniszterek és biztosok” a találkozókra “hol eljönnek, hol nem, az ember maga sem tudja pontosan, kik jönnek és kik nem”. Azt hiszik, nyilván, hogy kiszúrnak velünk, pedig csak magukat nevettetik ki. Mégiscsak, az Európai Unió, egy óvodánál azért komolyabb dolog – tette hozzá.

Orbán Viktor felidézte: a magyar uniós elnökség programjának középpontjában a versenyképesség gondolata áll, hiszen ennek csökkenését azonosította Európa legnagyobb problémájaként Bóka János szakminiszter és csapata. Megemlítette: a mostani esemény műfaja körülhatárolatlan, hiszen tíz-egynéhány évente tarthatunk ilyen rendezvényt, amikor Magyarország adja az unió elnökségét. A miniszterelnök emlékeztetett, a magyar elnökség kezdetén békemisszióval próbálkoztak, “aztán megérkeztek a Közép-Európát is elérő árhullám tarajai”, védekezni kellett, így “gyakorlatilag az európai uniós rotációs elnökségünk céljairól, feladatairól néhány diplomáciai híradáson kívül más nem is tudósított”. Szokatlanul nehéz időszakban vette át Magyarország az Európai Unió soros elnökségét – fogalmazott a kormányfő, aki azt ígérte, a közönség a közeljövőben gyakran találkozik majd a konferencia címében szereplő mindkét kifejezéssel: az európai versenyképeséggel és a gazdasági semlegességgel.

Megemlítette: a két kifejezés közül a gazdasági semlegesség elképzelése a nehezebb, hiszen a semlegességet politikai vagy geopolitikai aspektusból ismerjük, így elsőre Ausztria vagy Svájc jut róla az eszünkbe. Ezzel a rendezvénnyel teszünk egy kísérletet arra, hogy a gazdasági semlegesség kifejezését bevezessük a magyar politikai életbe és a gazdaság területére is – tette hozzá. Orbán Viktor megjegyezte: amint valaki a versenyképesség hanyatlásáról kezd beszélni az unióban, két politikai problémával találja magát szemben; az első az, hogy “általában jelentős bajokról beszélni az Európai Unióban nem szokás”, mert “Brüsszelben ez ilyen neveletlenségnek minősül”. Az EU belső kommunikációs kultúrája arra épül, amire valaha a francia királyi udvar kultúrája is: összejövünk, és akkor az értékeinkről, az egységről kell mondani mindenféléket, és aki szebben mondja, az áll előrébb a sorban, az kap nagyobb elismerést. Általában bajokról, kihívásokról, sőt általános hanyatlásról beszélni tabutémának minősül a brüsszeliták buborékjában és világában – fogalmazott a miniszterelnök. A másik problémaként azt említette, hogy aki a Nyugat hanyatlásáról beszél, az “rögtön belesodródik egy ideológiai értelmezési keretbe, és könnyen megkapja a nyugatellenes kategóriát”.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Európai Unió korábban felkérte Mario Draghi volt olasz kormányfőt és az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnökét egy, az EU versenyképességének jövőjéről szóló jelentés megírására. A Draghi-jelentésből erős visszaigazolást kap az a felismerés, hogy a magyar uniós elnökség középpontjába a versenyképességet kell állítani – jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy a jelentést “mégiscsak egy feddhetetlen brüsszelita” írta, aki egyben az EU egyik alapító tagállamának volt a kormányfője. Rámutatott: más súllyal esik latba az, amit egy alapító tagállam polgára, vezetője mond, mint az, amit a később csatlakozó országok vezetői. A jelentés legfontosabb megállapításait felsoroló Orbán Viktor a többi között elmondta, hogy az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedeben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké, miközben Kína gyorsan felzárkózott. Hozzátette, az uniós termelékenység lassabban növekszik, mint a versenytársaké.

Az ukrán-orosz háborút megelőző két évtizednyi időszakra vonatkozóan a jelentésben az áll: ahol a kapcsolatok normalizálódtak Oroszországgal, ott Európa képes volt kielégíteni az importált energiára vonatkozó igényét, méghozzá alapvetően vezetékes gázzal, ami 2021-ben az EU földgázimportjának mintegy 45 százalékát tette ki – közölte. Hangsúlyozta, Mario Draghi megállapítja, hogy ez a viszonylag olcsó energiaforrás mára eltűnt, az EU pedig ezzel több mint egy év teljes éves GDP-növekedését veszítette el, miközben jelentős pénzügyi forrásokat kellett átcsoportosítania energiatámogatásokra és a cseppfolyósított földgáz behozatalához szükséges új infrastruktúra kiépítésére. A jelentésből idézve a magyar kormányfő arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU-s vállalatok ma kétszer-háromszor magasabb villamosenergia-árakkal dolgoznak, mint az amerikai egyesült államokbeli társaik, miközben a földgázárak négy-ötször magasabbak Európában, mint Amerikában. Az energetikai átállás fosszilisről zöldre fokozatos lesz, de a fosszilis tüzelőanyagok a következő évtizedben továbbra is központi szerepet fognak játszani az energiaképzésben, ami a végfelhasználók számára folyamatos áringadozást és kiszámíthatatlanságot jelent majd – szögezte le.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #Orbán Viktor |