Repülőrajthoz készülődik a lakáspiac

Győr+ Illusztráció: Pixabay
2025.01.07. 10:28

Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.

Jó iránytű az évkezdet a lakáspiacon

„Az év eleji aktivitás azért érdekes, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első néhány hétben kialakuló keresletből viszonylag pontosan lehet becsülni, hogy milyen időszak áll előttünk a lakáspiacon. A friss számokból pedig arra lehet következtetni, hogy most azok keresnek lakóingatlant a piacon, akik saját célra vásárolnának. Ebben szerepe van a lakáspiaci bejgli-szindrómának is: sok család a karácsonyi időszakban hozza meg a költözéssel kapcsolatos terveit, amit a következő pár hónapban jellemzően meg is valósítanak. Ennek első jelei már december 27-től látszanak a keresleti oldalon” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Változást jelent a korábbi évekhez képest, hogy a családi, iker- és sorházak iránti kereslet meghaladja a társasházi lakásokét. Az érdeklődések 55 százaléka irányult ezekre az ingatlanokra az első hetekben, míg egy éve 46, két évvel korábban pedig 48 százalékos volt az arányuk. Az ingatlan.com szakértője szerint ez arra utal, hogy most főként a családok keresik a következő otthonukat, amit alátámasztanak a településszintű adatok is.

Az első napokban inkább a községekben és kisebb városokban eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma emelkedett, mégpedig 31 és 36 százalékkal éves összevetésben. Az idei év kezdetén az összes érdeklődés 19 százalékát adták a községekben, 30 százalékát pedig a városokban eladó lakóingatlanok. A korábbi években jellemzően 15-24 százalékos volt a részarányuk. Ezeken a településeken pedig az eladó házak adják a kínálat többségét a társasházi lakásokkal szemben. „A megyei jogú városok és a főváros lakáspiaca lassabban ébred a téli álmából. A nagyvárosi és a budapesti kereslet a befektetők piacra lépésével pöröghet fel 2025-ben” – tette hozzá Balogh László.

Jön a nagyobb roham, érdemes felkészülnie az eladóknak

A magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők ezermilliárdos nagyságrendű keresleti hullámot gerjeszthetnek az ingatlanpiacon. „A befektetők által generált keresleti hullám várhatóan gyorsan végigsöpör Budapesten és a nagyobb városokban, és június végéig várhatóan le is cseng. Érdemes emiatt minél előbb piacra lépniük az eladást fontolgató ingatlantulajdonosoknak”  – fogalmazott Balogh László.

Az ingatlan.com szakértője arra számít, hogy befektetőkhöz köthető kereslet január közepén-végén indulhat növekedésnek a lakáspiacon. A saját célra vásárlók aktivitását élénkíthetik azok az állami intézkedések is, amik kedvezmények vagy támogatások formájában érhetők el január elejétől. Az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések változásai jelenleg egyértelműen arra utalnak, hogy a lakáspiac jó eséllyel vehet repülőrajtot 2025-ben.

Forrás: ingatlan.com

Kapcsolódó témák: #ház | #ingatlanpiac | #lakás |