Szijjártó Péter: jól állnak a magyarországi kőolajellátás hosszú távú garantálását célzó tárgyalások

MTI Fotó: Szijjártó Péter/Facebook
2024.08.21. 13:41

A célegyenes felé közelítenek a magyarországi kőolajellátás hosszú távú garantálását célzó tárgyalások, noha az Európai Bizottság nem tett semmit a magyar és a szlovák energiabiztonságot is veszélyeztető ukrán intézkedések ellen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kormányülés szünetében arról számolt be, hogy a világban zajló konfliktusok egyre csak súlyosbodnak, a folyamatok nem a béketeremtés irányába mutatnak, és ez a közép-európai térségben is így van, ugyanis az ukrajnai háború is inkább az eszkaláció jeleit mutatja.

Kiemelte, hogy ezen különböző konfliktusoknak igen súlyos kihatásuk lehet az energiabiztonságra is, ezért tájékoztatása szerint a kormány áttekintette hazánk ellátásának biztonsági helyzetét is.

“Azt tudom elmondani önöknek, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van mindazoknak a kihívásoknak ellenére, amelyek önök előtt is jól ismertek” – szögezte le.

Sajnos az Európai Bizottság továbbra is elfogadhatatlanul viselkedik abban a kérdésben, amely annak kapcsán állt elő, hogy Ukrajna a Lukoil orosz olajvállalat szállításait Magyarország és Szlovákia irányába gyakorlatilag megtiltotta” – vélekedett.

Szijjártó Péter ennek kapcsán rámutatott, hogy ez az ukrán lépés jelentősen befolyásolja Magyarország kőolajellátását, ezért a brüsszeli testületnek fel kellene lépnie.

“Ukrajna és az Európai Unió között van egy társulási megállapodás, amelynek értelmében Ukrajna nem gátolhatja az energiahordozók tranzitját az európai uniós tagországok irányába” – emlékeztetett.

“Most annak ellenére, hogy Ukrajna ezt a társulási megállapodást megsértette, és annak ellenére, hogy Ukrajna ezzel a lépésével súlyos kihívásokat okozott Magyarország és Szlovákia számára, jól látszik az, hogy az Európai Bizottság támogatására nem számíthatunk” – tette hozzá.

“Ezért gőzerővel zajlanak azok az egyeztetések, amelyek hosszú távon biztosítani tudják Magyarország kiegyensúlyozott kőolajellátását az ukrán intézkedés dacára, s annak dacára, hogy az Európai Bizottság nem segít nekünk” – folytatta.

“Ezek a tárgyalások már a célegyenes felé közelítenek, s így elmondhatjuk, hogy a rövid- és középtávon alkalmazott átmeneti intézkedések mellett hosszú távon is garantálni tudjuk Magyarország kőolajellátását a kijevi és a brüsszeli intézkedések, illetve nemtörődömség dacára” – tudatta.

A miniszter arra is kitért, hogy hazánk földgázellátása is rendben zajlik, azt sehogy nem befolyásolja az Oroszország és Ukrajna közötti harcok kiterjedése, ugyanis a szállítások teljes mértékben megoldottak a Török Áramlat vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül.

Kitért a nukleáris fűtőanyagokra is, és üdvözölte, hogy a szállítás e téren is folyamatos, megfelelő az ellátás a paksi atomerőmű hosszú távú működtetéséhez.

Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel követi a minket körülvevő konfliktusokat, és azok energiaellátásra gyakorolt hatását. És továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy az Európai Bizottság egyetlenegy lépést nem tett annak érdekében, hogy Magyarországot és Szlovákiát megvédje Ukrajna bojkottintézkedésével szemben” – mondta.

“Ugyanakkor még egyszer szeretném aláhúzni, hogy azok a tárgyalások, amelyeket annak az érdekében folytatunk, hogy a hosszú távú kőolajellátási biztonságunkat garantálni tudjuk, jól állnak” – összegzett.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #KKM |