A rendőrség augusztus 1-én tartott sajtótájékoztatója szerint megtalálhatták a 24 éve eltűnt, akkor 11 éves bajai Till Tamás földi maradványait. Tamás ha élne, 35 éves lenne. Szülei soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer előkerül a fiúk. Talán a remény rabjai voltak? Lehet, de ki tett volna másként? Tamás hazatérhet, ez az egész történet pedig sok mindenre rávilágít.
A részleteket most hagyjuk, tele van vele a sajtó. Nagy figyelmet kapott az ügy, hiszen egy 2000. május 28-án eltűnt, akkor 11 éves kisfiúról van szó, aki vélhetően erőszakos halált halt, s ezért nem tudott a megbeszélt időre hazatérni szüleihez. Most, 24 évvel később kaphatja vissza a Till család a gyermeküket, igaz, nem úgy, ahogy 24 éven át remélték…
Mert egy szülő bizakodik és reménykedik, ameddig csak pislákol az az utolsó lángocska is. Ezt tették Till Tamás szülei is, attól a pokoli felismeréstől kezdve, hogy Tomika nem érkezett haza és egyszerűen nem találtál. Megpróbáltak mindent, amit akkoriban egy ember megtehetett. Emlékeznek? Till Tomika arca még a tejesdobozokon is megjelent, hátha így ismeri fel valaki.
Katalin és Mátyás mindent megmozgatott, amit emberi erővel lehet, a szülői szeretet pedig még ennél is nagyobb erőt adott nekik. Hitték, hogy Tomi még bekopog, újra bemegy a régi szobájába és minden úgy lesz, mint egykor. Nem pakoltak el, a karácsonyi ajándékát is megvették a fiúknak, minden egyes évben. Talán elképzelni is lehetetlen azt a lelkiállapotot, amelybe kerültek és amely fogságban tartotta őket 24 éven keresztül.
A szívüket szanaszét tépő fájdalom, a féltés és a remény keveredhetett a napok minden percében a Till szülők lelkében. Nem mondhatjuk, hogy mi nem így tettünk volna, egyszerűen nem lenne igazságos!
Most, hogy nagy bizonyossággal állítja a rendőrség: Baján, elásva találták meg Till Tomika földi maradványait, fordulat következik. Az utolsó vizsgálatok lezártával örök nyugalomra helyezhetik a fiúkat, s azt gondolhatnánk, véget ért a kálvária… Badarság, csak egy újabb fejezet következik. A bizonytalanságot és a reményt felváltja a bizonyosság és a gyász. Mert most már biztos, hogy Tomi nem fog újra kopogtatni a szülői ház ajtaján. 35 éves férfi lenne már egyébként, talán családja is lenne… Ha nem veszik el az életét, 11 éves korában… A „ha” viszont nem tényező az életben, tudjuk nagyon jól.
Gyilkosának több, megbocsáthatatlan bűne van a szememben, akkor is, ha már ő sem él. Eleve, bárhogy, bármely módon is vette el a fiúcska életét, a leggyávább dolog volt, amit utána művelt. Elásta, hogy tényleg a föld nyelje el… Gyáván élte tovább az életét, míg 85 évesen önkezével vetett véget neki. Gyáván, mert nem vállalta tetteinek következményét, s hagyta, hogy a Till szülők a remény rabságában éljenek. A srác, aki segített eltüntetni a holttestet, szintén gyáva volt! Mert ő is vállalhatta volna a felelősséget, s bár őrült kínt szabadított volna így a szülőkre, de nem tartotta volna őket bizonytalanban. Ő is öngyilkos lett…
Muszáj beszélni a Csellengők című műsorról is, amely Incze Zsuzsa nevével forrt össze. Hazánkban civilként soha nem tett még senki annyit eltűnt emberekért a média segítsége által, mint Zsuzsa. Fogalom volt a műsor és ő is. Till Tamás eltűnésével is foglalkozott, Tomi fotója minden adásban szerepelt, míg pörgött a jól ismert Runaway Train című dalhoz forgatott igencsak ütős klip. Ember nem létezik, akit ne érintett volna meg a Csellengők. Ám lekerült a műsorról, helyébe azóta sem lépett, még csak hasonló sem. Mert van, ami nem pótolható. Ilyen a Csellengők és Incze Zsuzsa… Vajon belegondolt bármelyik döntéshozó abba, hogy hány kétségbeesett embertől vették el a reményt, mert nincs tovább Csellengők?!
Ugyanis a remény és a hit nagyon fontos. Egyik nélkül sem lehet élni.
A remény azonban sokszor csalfa szerető: 24 évig hűségesen fogta a Till szülők kezét, hogy most egy pillanat alatt kitépje magát onnan és messzire szaladjon. Till Tamás elhunyt, azon a május végi napon.
Teste méltatlan helyen pihent, ám a lelke biztos, hogy a tragikus pillanattól kezdve egy sokkal, de sokkal szebb helyen ragyogott tovább. Küldte az erőt az édesanyjának és édesapjának, hogy bírják a bírhatatlant addig, míg eljön az igazság pillanata…
Most eljött, 24 évet kellett rá várni. Till Tomika hamarosan békében nyugodhat, a szüleinek pedig véget ért a bizonytalanság ideje. Mondják, hogy a bizonytalanságnál még a biztos rossz is könnyebb. Nem tudhatjuk, ők most hogy éreznek, s az lenne a legjobb, ha nem is kérdeznénk meg őket…
Csak gondoljunk rájuk, küldjünk erőt, vagy imádkozzunk értük a próbáljuk megérteni: roppant szerencsések vagyunk, ha nem tudjuk milyen fájdalommal küzdöttek 24 éven át, s milyen fájdalom kezdődik nekik most…