Tudják, az, amelyik legrégebb óta van a piacon. Egészen pontosan 1953-ban debütált, s vált ikonikussá a klasszikus Sport szelet. Papírján egy diszkoszvető látható, két végén csillogóan kandikál az ezüstpapír. Eltűnik, ám „a rumos-kakaós ízvilág tovább él a Sport széles termékportfóliójában”.

A klasszikus Sport szeletet kivezetik a piacról. A legkisebbet, a legrégebbit, amivel indult az egész sikertörténet. A 25 grammos, amelyen egy diszkoszvető látható. A tájékoztatás szerint az utolsó darabok május közepén gördültek le a gyártósorokról és fogyás függvényében várhatóan augusztus közepéig lesznek elérhetőek a boltokban. Szóval aki szeretne még feltankolni belőle, megteheti. Én ezt tettem, bár tudom, nem tart ki örökké… Sajnos.

Tekintsünk egy kicsit vissza, hiszen a klasszikus sport szelet már 71 éves. Szép kor, szó se róla. Csodás eseménnyel kapcsolatos az első szereplése: 1953. augusztus 20–án, a Népstadion megnyitóján volt először kóstolható, s hatalmas sikert aratott a rumos-kakaós szelet, amelyet a Csemege Édesipari Vállalat gyártott.

A diszkoszvető figurája nem kitalált alak. Dr. Szécsényi József előtt tisztelegtek vele, hiszen ő volt az első magyar diszkoszvető, aki 60 méter feletti dobást ért el. Figyelmes gesztus volt ez a csomagolást kitalálóktól és nagyon emberi. Mert nagyjaink előtt tisztelegni mindig is fontos feladat, s erre egy csoki is kiváló lehet.

Persze ahogy teltek az évtizedek, sok minden változott, így a Sport szelet is alakult. Más gyártókhoz került, akik új termékeket dobtak ezzel a névvel piacra, nagyobbakat, csokival teljesen bevontakat, nápolyis, kókuszos verzió is megjelent. A 25 grammos „kis Sport szelet” csomagolásáról lekerült a diszkoszvető és a szelet felirat, a Sport maradt. Néha ez is alakult, egy-egy promóciónak köszönhetően.

Most 2024-ben pedig elérkeztünk oda, hogy számos ismert ember bevonásával búcsúzunk a klasszikus Sport szelettől, amelyre a búcsú idejére visszakerült dr. Szécsényi József alakja. A gyártó és forgalmazó azzal indokolja a megszüntetést, hogy elkötelezettek a fenntarthatóság iránt, az eredeti alumíniumfóliás termék további gyártása pedig fenntarthatatlan. Tehát az már nem modern és nem környezetbarát. Búcsúztató kampányt szereznek köré, néhány szelettel pedig küldenek a Budapesti Retro Múzeumba.

Tudom, hogy csak egy csokiról van szó. Ám egyrészt éppen édesapámmal egyidős, s bevallom, ez is megérintett, pedig ezt tényleg csak most tudtam meg. Viszont most úgy érzem, ami már ennyi idős, arra nincs szükség, elavult. Na de attól, mert valami idős, még lehet kiváló. A klasszikus Sport szelettel pedig semmi baj nem volt. A Sport csokik széles skálájában a kedvencem volt. Legjobban úgy szerettem, ha jéghideg tejet ittam mellé. Emlékszem, gyerekkoromban mártogattam is bele, s ha anyukám nem látta, bele is tördeltem. Szuper volt a papír csomagolásból „kitolni” a csillogó ezüstpapírra borított csokiszeletet. Napjainkban ez már nem működött, valamilyen ragasztóval „összefogták” őket, illetve az alumínium anyag is megváltozott. De akkor is megvolt az az érzés, hogy valami állandó, van ami változik, de olyan nagyon azért mégsem…

Jut eszembe, máig nem tudtam azt sem megszokni, hogy a táblás csokikat „műanyagborítékba” tették. Jobban szerettem az ezüstpapíros, papíros kiadást. Megvolt annak a maga hangulata, amikor kibontottuk. Teszem hozzá gyorsan, amikor én gyermek voltam, nem kaptunk „csak úgy” táblacsokit, ahhoz valami jeles esemény dukált. S nem is faltuk be egyszerre, mert értéke volt. Szépen visszacsomagoltuk, miután a sorból egy, csakis egy kockát adtunk a testvérünknek… Édes emlékek ezek, s nem csak a csoki miatt. Sőt, ott volt a kreativitás is, ahogy az ezüstpapírt a mutatóujjunk körmével simára simítottuk, s eltettük. Mikuláskor, karácsonykor jól jött, ha ajándékot készítettünk a szüleinknek, nagyszüleinknek.

Minden változik, kell az új az embereknek. Ám miért nem lehet megtartani azokat, amelyek jellegzetesen a mieink voltak? Eltűnt már a Bohóc, a Lottó, a Szamba. Kapucíner még van, de már az is „Sport-köntösben.” De legalább van! A Sport-család pedig rengeteg alternatívát kínál, a Ziccer például fenomenális…

Hiányozni fog a klasszikus, vagy kicsi Sport szelet. Úgy érzem, ismét egy darab veszik el a boldog gyermekkorból, amikor még annyira egyszerű volt minden. Amikor még egy szelet csokinak is tudtunk örülni. Felgyorsult a világ, más szempontok kerültek előtérbe, a diszkoszvetős Sport szelet pedig eltűnik a boltok polcairól…

Figyelni kell a környezetre, ezzel egyet kell értenem. Óvunk kell a bolygót, mert már így is haldoklik. De akkor sem értem, hogy pont egy kis szelet csoki – jó, tudom, sok-sok kis szelet – veszélyezteti az életterünket?! Miközben minden tele például kapszulás kávéval és mondjuk műanyag poharas gyümölcsjoghurtból is ezerféle van… Tudom, egyszerűen gondolkozom: de amíg városi terepjárókkal járunk a szomszéd utcában lévő szupermarketbe, és ivóvízzel töltjük fel az otthoni medencéket, nem hiszem, hogy a klasszikus Sport szelet lenne a legveszélyesebb…

Csak egy csokiról van szó, tisztában vagyok vele… Illetve egy legendás csokiról, ami egyidős édesapámmal. Ha úgy veszem, hálás vagyok, hogy csak egy csokitól kell búcsúznom. Egy szelettel most odatettem az Albert keksz mellé… Mert hiszem, hogy vagyunk még, akik soha nem felejtik el, mennyi emlék fűződhet egy szelet csokihoz…