1894. december 13-én hunyt el városunk híres világjáró szülötte, Xántus János. Ahogy a Győri Hírlap korabeli tudósítója írja: „A megboldogult tudós székely eredetű szülőktől született Csokonyán, Somogymegyében 1825. octóber 5-én.” A győri bencés gimnázium egykori hallgatója honvéd tüzérként vett részt az 1848/49-es szabadságharcban.
A megtorlás idején ezért tömlöc várt rá, ahonnan kalandos úton sikerült megszöknie. Nyugat-Európába emigrált, majd áthajózott az ígéret földjére, az Egyesült Államokba. New Yorkban alkalmi munkákból tengette életét. Matrózként, hírlapkihordóként, csatornaásóként és zongoratanárként is megmérettette magát. És nem találtatott könnyűnek.
Később a vadnyugaton önkéntes néprajzi kutatásba kezdett az indiánok között. Csak a csodának köszönhető, hogy eközben nem skalpolták meg a telepesek iránt joggal bizalmatlan rézbőrűek. Több forrás szerint Karl May Xántusról mintázta a Winnetou című indián kalandregényében szereplő Old Shatterhand figuráját. Henry-féle karabélya még ma is látható a győri Rómer Flóris múzeumban. Az iowai New Budára való költözése után a környező prérit bejárva tett szert a később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének első darabjaira, melyek közül több fajnak a neve is emléket állít Xántusnak. A kolibrifélék közül például a Hylocharis xantusii.
Miután 1861 októberében amnesztiát kapott, rövid időre visszautazott a családjához Győrbe. Fegyvertartási engedélyét itthon már nem szívesen újították meg, hiszen a rebellis magyaroktól illett félni. Egy évvel később kinevezték az USA mexikói konzuljának, megromlott egészségi állapota miatt végül teljes természettudományi gyűjteményével Magyarországra költözött.
Az ő ötlete alapján alapították meg a pesti állatkertet 1866-ban, amelynek első igazgatói tisztét is elvállalta. Két évvel később Kelet-Ázsiába indult egy osztrák–magyar expedícióval. Innen többek között egy kitömött orángutánnal tért haza, melyben a hazai politikusok felismerni vélték riválisaikat. Utolsó éveiben Xantus több ízben is ellátogatott Győrben élő testvéröccséhez, Gyulához, az első takarékpénztár főkönyvelőjéhez. A „magyar cowboy”, a legkiválóbb néprajzi tudósok egyike, különböző fontos tisztségek betöltése után súlyos tüdőgyulladáson esett át. Végül egy budapesti kórházban – szívszélhűdés következtében – elborult elmével hagyta itt az árnyékvilágot. Győrben többek között egy mozaiktábla őrzi emlékét.
Egy izgalmas, korabeli beszámolót pedig ide kattintva érhetünk el a győri “Old Shatterhand” életéről.