1714. szeptember 25-én, nem sokkal a déli harangszó előtt vezették ki a győri vár piacára, a mai Széchenyi térre, Korponayné Géczy Juliannát, ahol már állt a számára összeácsolt vérpad. Az ítélet szerint ugyanis 1710. február 13-án ő juttatta a labancok kezére a Felvidék egyik legjelentősebb erődjét, Lőcse várát.

A megtört asszony egy felvidéki kisnemesi családban látta meg a napvilágot a 150 éves török megszállás utolsó éveiben. Szülei kitűnő nevelésben részesítették, a kornak megfelelő „franciás szellemben”. Páratlan műveltsége, zenetudása, bájos modora, szellemessége, villámgyors észjárása, lovagló tudása és vadászszenvedélye csak növelte személyisége varázsát. Érthető, hogy a szépséges lányt, korának egyik legvagyonosabb örökösnőjét, nem volt nehéz kiházasítani. A szerencsés kiválasztott Korponay János murányi várkapitány lett. A családi idillnek azonban hamarosan vége szakadt.

1703-ban ugyanis kitört a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc. A kezdeti évek sikerek után – az 1708-as trencséni csatavesztést követően – a Habsburgok lassan minden fronton visszaszorították a kuruc előretörést. Hogy Lőcse valóban Korponayné segítségével jutott-e az ellenség kezére, az máig sem tisztázott, mindenesetre a ledér asszony a szatmári béke után azzal kereste meg Pálffy Jánost, a magyarországi hadak császári főparancsnokát, hogy tudomására jutott egy újabb kuruc felkelés híre. A vádjait alátámasztó leveleket azonban a kurucok bosszújától tartva állítólag elégette. Hogy igazat mondott-e, nem tudni, de valószínűleg sem Bécsnek, sem a magyar rendeknek nem állt érdekében a konfliktus kiújulása, ezért Juliannát felségárulás vádjával állították bíróság elé. A történet szerint a város kulcsait ellopta szeretője, a kuruc Andrássy István tábornok, várparancsnok fejvánkosa alól, majd az éjszaka leple alatt beengedte a császári hadakat a várfalon belülre.

A szépséges vádlottat először a vöröskői vár tömlöcében tartották fogva vaskarikához láncolva, majd az egykori győri városháza tömlöcében. Szerencsétlen asszonyt kegyetlenül megkínozták. A hóna alá erősített kötélen csiga segítségével húzták fel, miközben lábaira súlyos követ akasztottak. Szerencséjére a tüzes vassal való kínzatástól ezúttal eltekintettek. Julianna a szörnyű megpróbáltatások ellenére sem árult be senkit, mindent magára vállalt. Ezzel a tettével talán elnyerte a bűnbocsánatot korábbi tévelygései miatt, a halálbüntetést azonban nem.

Az ítélet kihirdetése után, Julianna megcsókolta a pap által a szájához tartott keresztet, aztán önként hajtotta le fejét a fatuskóra. A Budáról hozatott hóhér egyetlen csapással végzett vele.