A vértanúhalált halt győri tábornok, Poeltenberg Ernő haditetteiről és kivégzéséről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.

1849. október 6-án, a magyarság egyik leggyászosabb emléknapján, a tizenhárom aradi vértanú közül elsőként végezték ki Poeltenberg Ernő honvéd tábornokot, a VII. honvéd hadtest parancsnokát. Tehetős osztrák családban látta meg a napvilágot Bécsben. Magyarul később is csak káromkodni tanult meg, azt azonban a legváltozatosabb módon. Ifjú korától katonai pályára szánták. Az 1848-as forradalom után vezényelték Magyarországra, ahol végül ő is felesküdött az alkotmányra.

1849 tavaszán, a Habsburg-ház trónfosztása után nevezték ki Poeltenberget ezredesi rangban a VII. hadtest élére, amelynek elsőszámú feladata a nyugati határ védelme volt az osztrák főerők lehetséges támadása ellen. Az időközben felszabadított Győr városában alakította ki hadállásait, ahonnan könnyedén szemmel tarthatta a Duna mindkét partját, hogy meg ne lephessék. Az időközben tábornoki rangra emelkedő Poeltenberg hősiesen védte állásait a június 28-án előre törő osztrákok ellen. A császári tüzérség majd egy órán keresztül lövette a győri védőket, amellyel szinte teljesen megsemmisítették a sáncokat. A bekerítéstől félve, Görgei ekkor elrendelte a visszavonulást, amelyet Poeltenberg rendkívül fegyelmezetten, csupán jelentéktelen veszteségekkel meg is oldott. A bukást azonban már nem lehetett elkerülni.

1849 október 6-án hajnalban elsőként azt a négy tábornokot vezették az aradi kivégzőosztag elé, akiket kegyelemből golyó általi halálra ítéltek. A második gyászmenet valamivel 8 óra előtt indult el a Maros-parti mezőre. A vesztőhelyet és az előtte felsorakozó elítélteket nagy körben dragonyosok szuronyfala védte a nyilvánosságtól. A szemerkélő esőben néhány elítélt szivarra gyújtott, aztán együtt mormolták el utolsó imájukat. Elsőként – a császári és királyi hadseregben viselt rangjának megfelelően – Poeltenberg „kapitányt” vezették az egyik, meglehetősen mélyre ásott, ezért túl alacsony bitófa alá, ahol megszabadították a bilincseitől. Ezután egyenként elbúcsúzott a társaitól, majd a foglár, a protokollnak megfelelően, háromszor egymást követően fennhangon kegyelmet kért az elítélteknek. Tichy őrnagy mindannyiszor így válaszolt: „Istennél a kegyelem!” Mire Poeltenberg csendesen így szólt: „Szép kis deputáció megy az Úristenhez a magyarok ügyében reprezentálni”. Magától állt fel a zsámolyra, Franz Bott hóhér pedig a nyakába akasztotta és megcsomózta a kötelet. Ezután két segédje kirúgta alóla a zsámolyt.