Hogyan vezet veszteséghez két tábornok egymás iránt érzett ellenszenve? A Bulvár Anno sorozatban a Rákóczi-szabadságharc bukásának első fontos momentumáról ír Hegedüs Péter.

1704. június 13-án került sor a Rákóczi szabadságharc egyetlen Győr közeli ütközetére Koroncó falu mellett. A kuruc seregek egy évvel korábban jelentek meg először a Dunántúlon. Elfoglalták Pápát, Pannonhalmát, Hédervárt is, de Győr vára az egész hadjárat alatt ellenállt és végig a császáriak kezében maradt. Ráadásul helyőrség rendszeresen fosztogatta a környező falvakat.

1704 márciusában Sigbert Heister tábornagy, a magyarországi császári csapatok főparancsnoka általános támadást indított, hogy visszaszorítsa a már Bécset fenyegető kurucokat. Rákóczi a hírre Győr közelébe rendelte a labancoktól korábban átpártolt Forgách Simon tábornok 18.000-es seregét. A már amúgy is ötszörös túlerőben lévő kurucok már csak arra vártak, hogy az ausztriai portyán részt vevő Károlyi Sándor 4000 lovasával csatlakozzon hozzájuk. Ezt Heister természetesen nem várhatta meg. Bízott harcedzett katonáiban, és persze a sokkal több ágyúja volt, mint a lázadóknak, ezért kiadta a parancsot a támadásra. Június 13-án, hajnali 5 órakor, az éjszaka leple alatt ütöttek rajta Koroncó határában az ébredező kuruc táboron. Forgách először azt hitte, hogy a várt erősítés jön és a fogadásukra indult. Amikor rájött a tévedésére, parancsot adott az ellenség bekerítésre. Seregének számbeli fölénye ezt lehetővé is tette volna, de Heister 12 ágyúját sündisznó módra körkörösen állíttatta fel, és gyilkos tüzet vezényelt a támadó kurucokra. Forgách hétezer lovassal mögéjük került, és egy domboldalról rohamot vezényelt. De hiába emelte magasra kardját, hiába mutatott követendő példát azzal, hogy a sereg élén vágtatott az első közéjük csapódó ágyúgolyók hamar visszafordulásra késztették a mögötte vágtatókat. Heister jól használta ki a középen keletkezett rést és ellen lovasrohamot rendelt el, amely végleg szétszórta a támadókat. A lendület megtörésével a magyar arcvonal is megbomlott, és a magára maradt hajdúsereget levágták a császári dragonyosok. Menekülés közben sokan fulladtak a Koroncótól délre elterülő mocsarakba.

Az ütközetet a korabeli források beszámolók különösen véresként tartják számon, ami leginkább a zárótűznek és a fejvesztett menekülésnek köszönhető. A kurucok 2000-es veszteségével szemben a császáriak mindössze 100 főre lehet becsülni. Ha Károlyi időben odaér lovas hadtestével, talán megfordíthatták volna a csata menetét. Egyes történészek szerint azonban a két parancsnok nem szívlelte egymást, ezért nem is nagyon bánták a másik kudarcát. Bárhogyan is történt, a koroncói csata elvesztése volt az első szög a Rákóczi-féle szabadságharc koporsójában.