Cipősdoboznyi szeretet
Cipősdoboz akciót hirdet a Városi Diákfórum. Az akció célja, hogy karácsony közeledtével szebbé tegyék az ünnepi időszakot a nehéz sorsú gyermekek számára.
Cipősdoboz akciót hirdet a Városi Diákfórum. Az akció célja, hogy karácsony közeledtével szebbé tegyék az ünnepi időszakot a nehéz sorsú gyermekek számára.
Kedves esemény helyszíne volt a Prohászka Óvoda. Az ovisok Szent Erzsébet példáját követve játékokat gyűjtöttek a rászorulóknak. Az apróságok lelkesen és nagy izgalommal vettek részt az akcióban. A gondosan elkészített csomagokat Barni, Boti, Marci, Emília, Boróka és Laura nyújtotta át a Karitász munkatársának.
Vajda Péter és Balogh László „Kayla” a Sokorói Tájegység Egyesülés elnöke és alelnöke járt kedden este a rádiónk stúdiójában. Az urak nem pihennek advent idején sem, gyűjtenek határon innen és túl is azon gyermekeknek, akiknek lehet, hogy ez az egyetlen karácsonyi ajándék, ami a fa alá kerül.
300 gyűjtőponton mintegy 1100 tonna búza gyűlt össze a „Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem” idei programja keretében. Győr-Moson-Sopron Vármegyében 214 gazda vett részt a jótékonysági sorozatban, akik közel 31 tonna búzát adtak össze, amiből 18,5 tonna lisztet őröltek a csornai malomban. A program vármegyei adományozó ünnepségét hétfőn, a kormányhivatal dísztermében tartották, ahol díjazták az idén először kiírt Magyarok Kenyere rajzpályázat legjobbjait is.
Szabó Gyula és Fias Ferenc, az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke és alapító tagja látogatott el a Mélyvízbe és könnyes szemmel neki is kezdtek azonnal élményeik elmesélésébe.
A Motorokkal az Állatokért Szigetszentmiklós és Térsége Egyesület a Four Rivers Chapter Hungary csapatával kiegészülve gyűjtött adományt a Győri Állatmenhely és a Papagájmentő Alapítvány részére. Támogatásból sosem elég, hiszen mind a két szervezet rengeteg kis kedvenccel foglalkozik, a szőrmókok és a tollasok pedig nagyon hálásak a felajánlásokért, csakúgy, ahogy gondozóik, akik meghatottan vették át az adományokat.
Különleges előadás helyszíne lesz október 13-án a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély. Pénteken 18 órakor A kis herceg című klasszikus kisregény zenés feldolgozását láthatják az érdeklődők.
A III. Győri Klíma EXPO a környezetvédelem, a fenntarthatóság és klímaváltozás kérdése mellett a zöld megállapodások helyszíne is. Szombat délelőtt, az egyik kiállító, a 10 millió Fa Alapítvány standjánál megállapodási szerződés született. Az együttműködés értelmében a legnagyobb győri bevásárlóközpont menedzsmentje egy összegű, 2,5 millió forintos támogatást biztosít az alapítványnak fák vásárlására és ültetésére, melyeknek a győri állatkert ad otthont, ahol a fák utógondozása történik majd.
Három győri szociális intézmény és az Audi összefogásával új adománykezelő központ nyílt csütörtökön Adyvárosban, az úgynevezett volt kék diszkont helyén.
Egy vakvezető kutya a szabadságot jelenti azoknak, akik nehezen tudnak kimozdulni és eligazodni a közlekedésben. Az ebek kiképzése több millió forintba kerül. Ezért indított akciót a Győri Lions Alapítvány a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány számára.