Összeírják a jegesmedvéket Oroszországban
Oroszország első alkalommal készül számba venni, hogy hány jegesmedve él a területén - közölte vasárnap az Interfax hírügynökség az orosz természetvédelmi minisztériumra hivatkozva.
Oroszország első alkalommal készül számba venni, hogy hány jegesmedve él a területén - közölte vasárnap az Interfax hírügynökség az orosz természetvédelmi minisztériumra hivatkozva.
Élete nehezen indult, mert 8 hetesen, megunt kiskutyaként leadták, mostanra azonban nemcsak családja, de hivatása is lett - számolt be róla a Házi Patika.
Most először születtek kecske ötös ikrek a győri Kránicz Tanyán.
Az Európai Unió tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben - derül ki abból az uniós jelentésből, amelyben először összegezték a kutatási célra használt állatok számát.
Még január végén osztotta meg a Szigetközi Állatgyógyászati Központ Facebook-oldalán azt a bejegyzést, amelyben tudatta, az utóbbi hetekben megszaporodtak a fagyálló mérgezés tüneteivel érkező betegek, akik többnyire Dunaszegről, Győrzámolyról és Győrladamérról érkeztek hozzájuk. Az eset kapcsán a Győr+ Televízió felkereste Dr. Vojtilla Zsuzsanna állatorvost, aki elárulta, miért veszélyes az állatokra a fagyálló, beszélt a tünetekről és arról, hogyan előzhető meg a baj.
A galápagosi óriásteknős két kihaltnak tekintett fajával rokonságban álló 30 óriásteknőst azonosítottak a kutatók egy tudományos expedíció keretében a csendes-óceáni szigetcsoporton.
Egészen különleges módját találták meg annak, hogy zöldségeket juttassanak az éhező állatoknak.
Szamarak és juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópályán kedden, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját.
Negyvenegy ott élő madarat pusztítottak el a hétvégén a madárinfluenza megjelenése miatt a szlovákiai Bajmóc (Bojnice) állatkertjében, és a létesítményt lezárták a látogatók elől - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Bár az állatkínzás bűncselekménynek minősül, még sincs minden négylábú biztonságban. Értük dolgoznak a Szurkolók az Állatokért csoport tagjai, akik közül ketten – Mészáros Brigitta és Kocsis Balázs – a Győr+ Rádióban meséltek tevékenységükről.