Kisfilm a Rába-völgy projektről
A Rába folyó térségének árvízvédelmét erősítik meg az utóbbi években, erről készült most kisfilm.
A Rába folyó térségének árvízvédelmét erősítik meg az utóbbi években, erről készült most kisfilm.
Az elmúlt 24 órában már sehol nem mértek számottevő csapadékmennyiséget, s az előrejelzés sem jósol utánpótlást. Apad a Duna és a Rába is.
Az árhullám levonulásáig Győrben lezárják a Móricz Zsigmond rakpartot, ezért 6-os és CITY jelzésű helyi autóbuszjáratok terelt útvonalon közlekednek.
A Duna vízgyűjtő területén lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt árhullám érte el Magyarországot is.
67 évvel ezelőtt 1954. július 20-án a Duna áttörte a gátat Győrnél, Révfalu víz alá került.
A Pannon-Víz Zrt. közösségi oldalán adta hírül, hogy a Dunán levonuló árhullám idején az ivóvíz szolgáltatás és szennyvízelvezetés továbbra is zavartalanul működni fog.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság előrejelzése szerint kedden dél körül fog tetőzni a megyeszékhelyen a Rába és a Mosoni-Duna.
A Mosoni-Duna áradása miatt az Aranypart I. szabadstrandot már vasárnap délután lezárta az üzemeltető. A Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkoló lezárását hétfőn rendelte el a Győr-Szol.
A számos emberéletet követelő és súlyos anyagi károkat okozó németországi áradások miatt Orbán Viktor Angela Merkelnek írt levelében a magyar emberek nevében kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok családjainak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek reggel.
Nyolc éve, 2013 év júniusában vonult le az a minden idők legmagasabb tetőző vízszintjeivel rendelkező dunai árhullám, amely lényegében a teljes magyarországi Duna szakaszon felülírta a korábbi történelmi árvizek észlelt értékeit.