Elbúcsúztak az érettségiző audis diákok
Egy végzős diák életében az érettségi bizonyítványosztás és a ballagás nagyon komoly mérföldkőnek számít, hiszen a középiskolás évek befejeztével, már a nagyvilág vár a fiatalokra.
Egy végzős diák életében az érettségi bizonyítványosztás és a ballagás nagyon komoly mérföldkőnek számít, hiszen a középiskolás évek befejeztével, már a nagyvilág vár a fiatalokra.
A győri Audi iskola diákjai kimagasló teljesítményt nyújtottak az országos német nyelvű érvelési versenyen.
Fontos eseménynek adott otthont szerdán az Audi Hungaria Iskolaközpont, ahol ünnepélyes együttműködési megállapodást kötött az intézmény a Széchenyi István Egyetemmel. A partnerség értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói a campus gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami egyúttal a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelenti.
Matekversenyzők lepték el az Audi Hungaria Iskolaközpontot szombat délelőtt. Az intézmény adott otthont a 32. Megyei Középiskolai Matematika Versenynek, valamint hagyományteremtő módon megrendezték az I. Nemzetközi Német Matematika verseny, amelyre nyolc ország diákjai érkeztek.
Az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr és a bonni Erzbischöfliche Liebfrauenschule ötödik alkalommal rendezett közös projekthetet a Junior Mérnök Akadémián létrejött partnerkapcsolatuk keretében.
Nagy érdeklődés mellett rendezte meg 4. Pályaválasztási és Képzési Vásárát az Audi Hungaria Iskolaközpont. A rendezvényen magyar és külföldi egyetemek standokon, majd előadásokon mutatták be a különféle képzési fajtákat és a továbbtanulási lehetőségeket.
A 20. századi magyar történelem talán legmeghatározóbb napjaira emlékeztek a győri Audi Hungaria Iskolaközpont diákjai. A kilencedik évfolyam tanulói rövid jelenetekben mutatták be a szabadságharc előzményeit és tragikus eseményeit.
A Német Egység Napja alkalmából hagyományos ünnepség helyett idén először szervezett a történelem munkaközösség egy több évfolyamot érintő vetélkedőt a győri Audi Hungaria Iskolaközpontban.
Digitális projekthéttel indult a 2023/2024-es tanév az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr kilencedik évfolyamos tanulói számára.
A tanévnyitó ünnepség hagyományosan a német és a magyar himnuszokkal indult, majd Havassy Tünde, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány elnöke üdvözölte az iskolai közösséget és a meghívott vendégeket.