Karambol Győrszemerénél
Két személygépkocsi karambolozott a 83-as főút 60-as kilométerénél, Győrszemere térségében.
Két személygépkocsi karambolozott a 83-as főút 60-as kilométerénél, Győrszemere térségében.
A győri rendőröket egy közlekedési balesethez riasztották, ahol egy sofőr vélhetően ittasan vezette kisteherautóját.
Feltehetően egy bordó, vagy piros színű Skoda Octavia vezetője okozott balesetet Győrben szeptember 1-jén 18 óra 10 perc körül. A sofőr a Szent Imre út és Pannónia út kereszteződésénél található üzletek előtt tolatott, és elütött egy arra haladó kerékpárost, aki megsérült.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr elkerülő szakaszán.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves férfival szemben, aki a megállás után figyelmetlenül nyitotta ki autója ajtaját, és az emiatt bekövetkezett balesetben maghalt a mögötte közlekedő kerékpáros.
Egy szürke színű Suzuki Swift sedan típusú gépjárművel tankoltak augusztus 29-én 20 óra 45 perc körül Téten, az OIL üzemagyagtöltő állomáson. A sofőr fizetés nélkül akart elhajtani.
Két autó ütközött össze Győrben, a 14-es főút Nagymegyeri úti szakaszán, az ÁRKÁD bevásárlóközpontnál.
A 85-ös főút belterületi szakaszán lassítja a forgalmat a baleset.
A baleset a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán történt, a 69-es kilométernél.
A baleset a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán történt, a 87-es kilométernél.