Furgon és autó ütközött Lipóton
A helyszínre elsőként a helyi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, a balesethez mentőt is riasztottak.
A helyszínre elsőként a helyi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, a balesethez mentőt is riasztottak.
Az ütközés erejétől mindkét jármű az árokba került.
Az M85-ösön egy sávon halad a forgalom a Sopron felé vezető irányban.
A sztráda Hegyeshalom felé vezető szakaszán félpályán halad a forgalom.
A Szent István úton történt a baleset, amelyben legalább egy ember megsérült. A Budapest felé tartó irányban hatalmas a torlódás, a forgalmat rendőrök irányítják.
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja egy baleset kapcsán, mely a napokban a Pátzay Pál utcában történt.
Kisgéphajó ütközött vasárnap szállodahajóval a Dunán Verőcénél. A baleset áldozatai után folyik a kutatás – csütörtökön megtalálták a negyedik áldozatot.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértve a Győri Ítélőtábla jogerősen szabadságvesztésre és járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a KRESZ szabályait megsértette, ezzel súlyos következményekkel járó balesetet okozott.
Közlekedési balesetek okozójának beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.