Áramszünet a bíróságokon is
Áramszünet miatt szünetel a személyes ügyfélfogadás március 21-én pénteken, a Győri Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróság épületében.
Áramszünet miatt szünetel a személyes ügyfélfogadás március 21-én pénteken, a Győri Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróság épületében.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság állatkínzás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden azt a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott 73 négyzetméteres kőbányai lakásában.
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye a következő három évben - közölte beszélt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy győri ügyvéddel szemben, aki kinyomtatott és átadott saját ügyfelének egy bírósági idézést azt a látszatot keltve, hogy az ügyfél ügye már bírósági tárgyalási szakban van. Valójában sosem volt a valótlan tartalmú, formai hibákban szenvedő idézésnek megfelelő ügy bíróságon folyamatban.
Egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását szombaton – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya. Szombat reggel bilincsben és vezetőszáron kísérte három rendőr a Kecskeméti Járásbíróság épületébe F. Jánost, akit Till Tamás meggyilkolásával gyanúsítanak.
Létrejött a megállapodás az Országos Bírósági Hivatal, az Országos Bírói Tanács és a Kúria vezetőivel.
Társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint testi sértés bűntette miatt jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott egy másik férfit – tudatta a táblabíróság döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.
A Győri Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a feleségével közös cég tulajdonát képező ingatlant válásukkor új cégbe vitte át, melynek egyedüli tagja és ügyvezetője új élettársa volt.
Szabadságvesztést indítványoz az ügyészség a nyolcéves kisfiút idén nyáron a Szolnoki Kalandparkban felrúgó karateedzővel szemben - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az MTI-t.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki szakításuk miatt, bosszúból, perceken keresztül, kitartóan bántalmazta az élettársát.