Visszaeső bűnözőket fogtak el Kajárpécen
A Győri Rendőrkapitányság nyomozása immár két férfi letartóztatása mellett folyik, akik üzletszerűen követtek el lopásokat nagyrészt Kajárpéc területén – írja a police.hu.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozása immár két férfi letartóztatása mellett folyik, akik üzletszerűen követtek el lopásokat nagyrészt Kajárpéc területén – írja a police.hu.
Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamás korábbi médiavállalkozót, sportvezetőt és sportdiplomatát felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla.
Egészen szürreális és megdöbbentő esetről adott ki tájékoztatást ma a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
Kiemelkedő sikereket ért el az illegális dohánypiac visszaszorításában tavaly a NAV. Cigarettából a megelőző évi háromszorosát, 118,5 millió szálat, fogyasztási dohányból több mint huszonnégyszeresét, csaknem 120 tonnát foglaltak le, és felszámoltak három illegális dohánygyárat is - tájékoztatta Demeter Tamás vezérőrnagy, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese az MTI-t.
A Győri Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat egy 70 éves nő ellen, aki kihasználta az akkor 83 éves sértett állapotát és több tízmillió forintot csalt ki tőle – áll az ügyészség közleményében.
A nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt Dunakeszin - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy 33 éves nő ellen, mert prostitúcióra kényszerített egy 16 éves lányt egy ausztriai szórakozóhelyen - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Közel tíz évvel az első, hét évvel a második villanyszerelő eltűnése után a bíróság kimondta: É. Imre gyilkolta meg egykori munkatársait. Az elsőfokú ítélet a négyévnyi tárgyalásfolyam lezárásaként, szerdán született meg a Győri Törvényszéken.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozta annak a férfinak, aki idős nőket támadott meg és vette el az értékeiket.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozói a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival összehangoltan csaptak le a tárolófeltörőkre.