Orvvadászokat fogtak Rábatamásinál
A rendőrök két férfit fogtak el, akik engedély nélkül lőttek ki egy őzet.
A rendőrök két férfit fogtak el, akik engedély nélkül lőttek ki egy őzet.
A győri rendőrök egy 49 éves férfivel szemben intézkedtek. A két sértettet kórházba szállították.
A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte több lakásba tört be - közölték szombaton a police.hu oldalon.
Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását.
A győri nyomozók garázdasággal gyanúsítják a 42 éves férfit.
A tetten ért férfit üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Nem tudta megemészteni, hogy elutasították a közeledését. Bíróság elé kell állnia.
Több súlyos, töréses sérülést szenvedett az ellökött idős asszony. Egy hétre rá a kórházban halt meg.
Nem kevés közük van ahhoz, hogy az öt bírói fórumot is megjárt eljárásban végül 21 év fegyházra ítélték a feleségét előre megfontolt szándékkal megölő, majd feldaraboló férfit. Vidákovich Gábor alezredes és Lóth András őrnagy először nyilatkozik a példa nélküli ügyről.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.