A tetőn át mászott be a kocsmába
A gyanúsított nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, már két alkalommal is betört ugyanebbe a sörözőbe.
A gyanúsított nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, már két alkalommal is betört ugyanebbe a sörözőbe.
Három-három bevándorlót szállított Budapestről az osztrák-magyar határhoz az elkövető 2020. június 28-án és 30-án. Cselekményéért a bíróság 2020. július 2. napján három év szabadságvesztésre ítélte.
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében O. P. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt hat év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a vádlottat a közel száznegyvenezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
A csempészek akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphatnak.
A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy május 16-án megölte lánytestvérét és sógorát, majd a holttesteket meggyújtotta - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Összesen tizenkét illegális migránst szállítottak autóikban.
Június 20-án érkezett a bejelentés, a rendőrség még aznap elfogta az elkövetőket. Elrendelték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Hárman támadtak rá a vasúti gyalogos aluljáróban egy férfire vasárnap éjjel.
A Soproni Járási Ügyészség minősített embercsempészéssel vádol három szerb állampolgárságú férfit, akik tavaly télen egy hét személyes személygépkocsiban tíz személyt szállítottak át az országon.