Címke: díj
Hirdetés
J. Kovács Andrea 2024.07.07.

Mérnök művészi vénával

A közelmúltban „Révfalu Szolgálatáért” elismerést vehetett át Tatai Lajos, az építőipar területén elért, Győr városának jó hírnevet szerző, kiváló eredményei, valamint Révfalu városrész környezetének fejlesztése érdekében végzett, önzetlen támogató tevékenysége elismeréseként.

P. Csapucha Adrienn 2024.06.28.

Ezer évig hajrá Győri Balett!

Bár pénteken megtartotta évadzáró társulati ülését a Győri Balett, még nem pihenhet az együttes, hiszen hétfőn Brüsszelben az EU-soros elnökség kapcsán rendezett ünnepségen még fellép a táncos csapat. Erről is szó esett a találkozón, de a többi között kiderült az is, hogy az elmúlt évadban 121 előadást tartott a balett, és több mint 32 ezer néző látta produkcióikat. Díjakból is akadt szép számmal, az elismerések pedig tovább gyarapodtak az évadzárón, ahol az is kiderült kik lettek az új Örökös Tagok.

Győr+ 2024.06.27.

Élete a sport és az érzékenyítés

Egy ember, aki maga is sportoló volt, életét pedig nagyrészt a kézilabda és az érzékenyítés teszi ki. Auer Károlyt senkinek sem kell bemutatni, beírta magát a kézilabda Győr-Moson-Sopron vármegyei nagykönyvébe.

P. Csapucha Adrienn 2024.06.27.

Semmelweis emlékére, a szakma elismerésére

Csütörtökön a városháza Dísztermében tartotta Semmelweis napi ünnepségét Győr önkormányzata. A megjelenteket a regnáló orvos-polgármester köszöntötte, majd gazdára találtak a Győr Egészségügyéért, valamint a Győr Szociálpolitikájáért díjak.

Zombai-Kovács Ákos 2024.06.24.

Átadták a Szeretettel, emberséggel díjat

Hétvégén átadták az idei Szeretettel, emberséggel díjat a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumban. A rangos elismeréssel az intézmény és az alapítók minden évben azon pedagógus munkáját értékelik, aki emberségével, a gyerekek iránti odaadó szeretetével, szakmaiságával különösen nagy hatással bír a rábízott tanulókra.

Győr+ 2024.06.22.

Az év turisztikai városa lett Győr

Az Utazó magazin 2024-ben is meghirdette hagyományos, az elmúlt év legjobb turisztikai szolgáltatóit díjazó közönségszavazását saját olvasói és a határon túli magyar médiumok olvasóinak körében.

P. Csapucha Adrienn 2024.06.14.

Lelket cserélt a társulat a közönséggel, fantasztikus évadot zár a színház!

Megható pillanatokból, örömkönnyekből nem volt hiány a Győri Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén, melyet péntek délután tartottak a Nagyszínpadon. A direktor az évad sikereinek ismertetését követően elindította a díjesőt, hiszen az ünnepi hangulatot ezúttal is az elismerések átadása koronázta. Ráfér a pihenés a művészekre és a műszaki stábra, a teátrum az elmúlt időszakban is bizonyította, hogy Győrben kiemelkedő a kulturális élet.

Győr+ 2024.06.12.

A világ legjobbjai között: előrelépett a Széchenyi István Egyetem a THE fenntarthatósági rangsorán

Ötödször került a világ legjobbjai közé, és a 601–800. helyre lépett előre a győri Széchenyi István Egyetem az egyik legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a Times Higher Education (THE) listáján, amely az egyetemeket fenntarthatósághoz való hozzájárulásuk, gazdasági, társadalmi hatásuk alapján rangsorolja. Az intézmény a „fenntartható városok és közösségek” kategóriában már a világ 200 legjobbja között található.

Győr+ 2024.06.08.

A sokorópátkai Pedró lett az Év Kisboltja!

A tizedik alkalommal meghirdetett Év Boltja versenyen a 2015-ös indulás óta közel 700, FMCG termékeket forgalmazó üzlet, szakbolt, dohánybolt nevezett a díjra - írja a Store Insider.

Hirdetés