Zavartalan a Rába apadása
Az ÉDUVÍZIG tájékoztatása szerint Győr térségében zavartalan a Rába árhullámának levonulása.
Az ÉDUVÍZIG tájékoztatása szerint Győr térségében zavartalan a Rába árhullámának levonulása.
A Rábán nem várható utánpótlása az árhullámnak, a Dunán pedig a mai-holnapi mohácsi tetőzés után elhagyja az országot az ár. A védekezéshez átrendelt vízügyes szakemberek jelentős része már hazatért, nemsokára a többi társuk is követi őket. Az Észak-dunántúli és a Nyugat-Magyarországi Vízügyi igazgatóság köszönetét fejezte ki valamennyiüknek a megfeszített munkáért.
Az elmúlt két napban rengeteg eső esett a Duna és mellékfolyóinak vízgyűjtőin, ezért a folyók tovább áradnak, vagy csak nagyon lassan apadnak.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója az Igazgatóság területén levonuló árhullámról.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a kezelésében lévő gátak használatával kapcsolatosan tett közzé bejegyzést a közösségi oldalán.
A 18. Ultrabalaton futóversenyen, ahol Balatonfüredről indulva 211 km megtételével a Balaton körbefutása a cél, futócsapatunk ismét remekelt.
Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Hansági Szakaszmérnökségének kiemelt gépkezelője a nemzeti ünnep alkalmából részesült kitüntetésben.
Győrben tegnap dél körül tetőzött a folyó 435 cm-rel. Jelenleg is apadó a vízjárás. A városban kialakult magas vízszínesésnek köszönhetően a rakpart lezárására nem volt szükség, elöntés sem történt.
A Rába folyó várható áradása miatt van szükség a lépésre.
A rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt sok patakon és kisebb folyón alakult ki villámárvíz az elmúlt időszakban, Szlovéniában és Ausztriában hatalmas pusztítást végeztek a hirtelen többszörösére duzzadt vízfolyások. Házakat, településeket öntött el a víz és halálos áldozatokat is követelt a természeti katasztrófa. Idehaza a Mura és a Dráva mentén zajlik a legkomolyabb árvízi védekezés, de a Rába is árad. Még nem tudni pontosan, mikor tetőznek a folyók, Győrnél azonban valószínűleg a rakpartot se önti majd el a víz.