Címke: edző
Hirdetés
Fodor László 2024.04.29.

Őri József 81 évesen is edzősködik

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Őri József neve egybeforrt a győri ökölvívással. 1960-tól versenyzőként aratta sikereit, később edzőként, mai szóval menedzserként irányította városunk bokszéletét. A 81 éves tréner tanácsaira ma is szükség van, az újjáalakult Rába ETO ökölvívó szakosztálya elképzelhetetlen lenne nélküle.

P. Csapucha Adrienn 2024.04.24.

Pattog a labda, pörög a tenisz szakosztály: rutinos edzővel erősít a Rába ETO

Hetek óta Győrben edz, de hivatalosan szerdán mutatták be a Rába ETO Sportegyesület Tenisz Szakosztályának új edzőjét Babos Csabát. A szakmailag elismert, korábbi játékosaival, így a párosban többszörös Grand Slam-torna győztes lányával, Babos Tímeával is sikert sikerre halmozó mester nagy szeretettel érkezett városunkba, hogy a legkisebbeknek biztosítson fejlődési lehetőséget, a csapat már ismert trénereivel, Szombati-Serfőző Eszterrel és Berecz Benedekkel karöltve.

Herkely Ákos 2023.12.18.

Edzeni testet és lelket

Dr. Varga István, egy igazi sportember, cselgánccsal kezdte, ma két nemzet bajnokának mondhatja magát jiu jitsuban. Ellentmondást nem tűrő módon edzi, képzi magát minden nap. Magyar és brit bajnok és 13 éves fia is bajnok lett, ami egészen kiváló teljesítmény.

Pécskai István 2023.09.27.

33 évesen szerzett Pro Licencet a győri fociedző

A győri Nagy Ádám labdarúgóként 83 NB II-es mérkőzésen szerepelt, edzőként viszont akár még ennél is messzebb juthat. Elhivatottságát jelzi, hogy már 33 esztendősen megszerezte az európai szövetség (UEFA) Pro Licencét, a legmagasabb edzői képesítést.

Szigeti Sándor 2023.08.12.

Nem elég a tehetség, kitartás és szorgalom is kell

Négyszer választották meg a megye legjobb testnevelő tanárának, a Bercsényi DSE atlétikai szakosztályának egyik újraalapítóját, több száz gyermek sikeres edzőjét, aki válogatott kiválóságoknak egyengette az útját – a Győr Sportjáért díjas Farkas Rolanddal beszélgettünk.

HAK 2023.06.29.

Gyertyagyújtással emlékeznek Hegedüs Istvánra, a legendás győri edzőre

A sportember váratlanul, fiatalon, 56 évesen búcsúzott el örökre imádott sportágától, a győri edzőtermektől és tanítványaitól, akik sokat köszönhetnek motiváló személyiségének, szakmai tudásának. Június 30-án este 8 órától csendes gyertyás megemlékezést szerveznek a tiszteletére.

Pécskai István 2023.06.06.

Salga István: Örök szerelem számomra a kajakozás

Salga István a maraton szakág korszakos egyénisége kajak-kenuban. Győri kajakosként világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Jellemző volt rá, hogy egyéniben és párosban is mindig éremesélyes volt, amikor elindult egy-egy viadalon. Noha már nem szerepel versenyeken, továbbra is rendszeresen lemegy evezni a Rábára, a Rábcára vagy a Dunára.

Pécskai István 2023.05.23.

Erős Gáborral és Dragan Vukmirral is tárgyal a Gyirmót

Csertői Aurél távozását követően továbbra is az a legfontosabb kérdés Gyirmóton, ki lesz az NB II-es labdarúgócsapat új vezetőedzője. Korábban megírtuk, hogy az Öltözőn túl átigazolásokkal foglalkozó Facebook-csoport szerint Dragan Vukmir, a Nemzeti Sport Online szerint pedig Erős Gábor lehet a befutó. A Győr+ Médiának most mindkét szakember megszólalt az ügyben.

Győr+ 2023.04.17.

Alföldi Zoltán ismét az év edzője lett

Kiváló munkájáért nyolcadszor jutalmazták Alföldi Zoltánt, aki a Magyar Evezős Szövetség gálaünnepségén megkapta a 2022-es év legjobb edzőjének járó elismerést. A győri Széchenyi István Egyetem oktatója, a Győri Atlétikai Club trénere fontos láncszeme mind a versenyzők által elért példátlan eredményekhez vezető felkészülésnek, mind a sportág hallgatókkal történő megismertetésének.

Hirdetés