Kitüntették Albin atyát
Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója és az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi program Justitia Regnorum Fundamentum Díjat kapott.
Juhász-Laczik Albin OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója és az általa vezetett pannonhalmi gyermekvédelmi program Justitia Regnorum Fundamentum Díjat kapott.
December 6-a nem csak Szent Miklós napja, hanem a Magyar Pálinkát is ilyenkor ünnepeljük.
A várospolitika szempontjából is tanulságos és megszívlelendő, hogy az Újvárosban együtt élő felekezetek azt keresik egymásban, ami összeköti, nem pedig azt, ami elválasztja őket – mondta a Kossuth utcai református egyházat presbiterként képviselő dr. Dézsi Csaba András, az Insula Lutherana épületegyüttes ünnepélyes átadásán vasárnap az evangélikus Öregtemplomban.
A keresztények jó cselekedetekkel, bűnbánattal, elcsendesedve készülnek Jézus születésének ünnepére - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az idei adventi időszak sem telhet el jótékonysági akciók nélkül, a Győri Egyházmegyei Karitász a rászorulóknak, a gyerekeknek, a családoknak, valamint a határon túliaknak gyűjt.
Országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek.
Kilencven éve, 1929. október 27-én szentelték fel a Gyárvárosi Jézus Szíve templomot. A jubileumhoz kötődően virtuális emlékkönyv létrehozását tervezik.
A Csendtől a szóig elnevezésű konferencián oktatási, gyermekjogi és egyházi szervezetek közösen dolgoztak azon, hogyan lehet megteremteni egy biztonságos környezetet az érintettek számára.
Életmód- és étrendváltást szorgalmaz az élelmezési világnap alkalmából szerdán közzétett üzenetében Ferenc pápa annak érdekében, hogy fel lehessen oldani azt az ellentmondást, hogy a világ egy részén éheznek az emberek, máshol viszont alultápláltak.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának programsorozata hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.