Előkerülhettek az eltűnt fiatalok
Nagy riadalmat okozott napokon keresztül a két fiatal, akik január 6-án vélhetően együtt döntöttek úgy, hogy nem térnek haza lakhelyükre. Hatalmas erőkkel keresték őket, most úgy tűnik a történet jó véget ért.
Nagy riadalmat okozott napokon keresztül a két fiatal, akik január 6-án vélhetően együtt döntöttek úgy, hogy nem térnek haza lakhelyükre. Hatalmas erőkkel keresték őket, most úgy tűnik a történet jó véget ért.
A 16 éves fiú megtalálása érdekében a mosonmagyaróvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Egy 15 éves lány megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét is kérik. Már eddig is rengetegen keresték a fiatal lányt, a kutatás pedig nem áll meg...
Vannak fájdalmak, amik soha nem enyhülnek, a bizonytalanság marta sebek pedig örökké képesek égni. Hasonló érzések mardossák húsz esztendeje a két Kalmár nővért, akik harmadikukat, Ildikót 2003-ban vesztették el, amikor a fiatalasszony nyomtalanul eltűnt Győrből. Most abban bíznak, hogy a közösségi média ereje új irányt mutathat a kutatásban.
A 16 éves lány megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A 17 éves lány megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A győri rendőrök az eltűnt személy megtalálása érdekében az állampolgárok segítségét kérik.
A rendőrség keresi a fiatal Lorenzót, október 12-e óta nem találják.
Szerencsére jó véget ért egy Sopronban élő 12 éves beteg kisfiú eltűnése. Fontos azonban tudni, hogy az ősz, az ünnepek közeledte egyre több magányos vagy problémával élő embert érinthet érzékenyen. Figyeljünk egymásra!
Nyomkövető kutyával indultak a fiatal keresésére, hamarosan pedig jó hírek érkeztek.