Címke: fórum
Hirdetés
P. Csapucha Adrienn 2024.05.14.

Kövér László Győrben: Nem az ígéreteknek szabad hinni, hanem a tetteknek!

Nem szabad a járt utat feladni a járatlanra – erről is beszélt Kövér László keddi látogatásakor Győrben, mikor a Győr+ Médiának nyilatkozva hangsúlyozta, miért is tartja fontosnak azt, hogy a győriek a jelenlegi polgármester mellett tegyék le voksukat a közeledő, júniusi választás alkalmával. Városunk fejlődését illetően is elismerően nyilatkozott a házelnök, de a Zichy-palotában tartott előadása során arra is felhívta figyelmet, hogy hatalmas tétje van mind az önkormányzati, mind pedig az európai parlamenti választásoknak. „Nem babra megy a játék, a gyerekeink jövője a tét!”

Szöveg és fotó: J. Kovács Andrea 2023.12.08.

Sikeres volt a vármegye foglalkoztatási programja

Foglalkoztatási fórumra hívta az érdekelteket a vármegyei önkormányzat. Az ülésen értékelték azt a projektet, mely 2017 és 2023 között zajlott, valamint áttekintették a következő időszak feladatait. Az eseményen többek között részt vett Szeles Szabolcs, városunk alpolgármestere és Kányai Róbert, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatója.

Győr+ 2023.12.01.

Sorsdöntő kérdések

Sorsdöntő témákban és sorsdöntő kérdésekben kéri ki minden jó érzésű magyar ember véleményét a Nemzeti Konzultáció. Erről beszélt Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője egy csütörtöki, győri fórumon.

Győr+ 2023.03.18.

Középiskolai vezetők számára rendezett pályaorientációs fórumot a győri SZE

Pályaorientációs fórumot rendezett a győri Széchenyi István Egyetem a zalaegerszegi ZalaZONE-on középiskolai vezetők számára. A dinamikusan fejlődő egyetemi ökoszisztéma stratégiai irányait, a legfrissebb képzési és felvételi információkat bemutató előadások mellett a vendégek a járműipari tesztpályán az intézmény legkorszerűbb technológiai fejlesztéseit is láthatták, az autonóm járművektől a drónokig.

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2022.11.18.

Rétvári: a béke az egyetlen megoldás!

Mondjuk nemet a szankciókra! címmel tartott lakossági fórumot Kara Ákos Nyúlon. A térség országgyűlési képviselője dr. Rétvári Bencét látta vendégül az eseményen. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese szólt a háború okozta gazdasági nehézségekről és arról is, miért lenne fontos az összefogás ereje ezekben a vészjósló időkben.

Győr+ 2022.11.15.

Fórum Kara Ákossal és dr. Rétvári Bencével

Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője fórumot tart Nyúlon, november 17-én csütörtökön 17 órakor, melynek vendége dr. Rétvári Bence a Belügyminisztérium miniszterhelyettese.

Németh Boglárka 2022.11.11.

Fórum a szankciókról Simicskó Istvánnal

Győrbe látogatott dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. A Bátrak Ligája sporteseményen vett részt napközben a Móra Iskolában, majd péntek este a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának Barsi termében tartott fórumot az érdeklődőknek.

Zombai-Kovács Ákos 2022.03.30.

Sikeres lakossági fórum a Góré-dűlőben

Sikeres lakossági fórumot tartottak a Góré-dűlőben, ahová a polgármestert hívták meg az ott lakók, hogy személyesen mondják el gondjaikat, problémáikat és dr. Dézsi Csaba András segítségét kérjék. A Góré-dűlő alapvetően egy kiskertes övezet, de egyre többen élnek életvitelszerűen a környéken, ők pedig szeretnének többek között jobb utakat, megfelelő vízelvezetést, közvilágítást és szelektív szigetet is. A polgármester meghallgatta a helyiek felvetéseit, majd a Győr-Szol és az Útkezelő Szervezet vezetőjével keresték a megoldásokat is.

Hirdetés